A rendíthetetlen lovas-szabirok 2.) Az őstörök/turáni népek születése

-    

A sumérok egyik gondviselője, Kr.e. 2750-2600. 

        Padányinál a civilizációk általános fejlődése a térbeli távolságok legyőzésére épül… a szumir világhoz aránylag nem messze három mediterrán régió is volt, nyugatra, északra, keletre egyaránt. Nyugatra a Földközi-tenger, északra a Fekete-tenger, keletre a Káspi-tenger mediterrán régiói.

      dr. Padányi Viktor Dentu-Magyariáról

Az őstörök/turáni népek születése

A szumir kultúra folyami társadalma nem a megmerevedést választotta, hanem lényeges tömegeiben a három "mediterrán" régióba áthúzódva, fokozatosan kiürítette a folyórendszerű területét. (Aminek alapfeltétele a ló szállításra és harcászatra történő használatának innovációja.) A szumir világ fokozatosan négyfelé vált és ez a négyfelé válás az időszámításunk kezdetét megelőző harmadik évezred közepe táján, az achájok Peloponnezoszba érkezése előtt mintegy másfélezer évvel indul meg.

A sumér szobrok egy jellegzetes arcot formáznak.

Részletesen a Kaspi-mediterráiumba történő kirajzást, terjeszkedést elemzi. A sumér folyami civilizációból így létrejött – időben legkorábban – a szkitha népek kaspi-térségbeli új mediterrán civilizációja. Ezen belül őt kitelepülési hullámról van szó, amelyek létrehozzák a Káspi-vidéki "turáni" proto-népeket, amelyek igen kis eltéréssel ugyanazt a nyelvet beszélik. Ez a nyelv az ó-szumir nyelv, ill. a korai nyelveket még "akkád", "hurri", "káld" néven tanulmányozza ma a tudomány. („Az Uraltól az Alpokig egy és ugyanaz a nyelv uralkodott ezer éven át”.)

Ezt az öt népet a legkorábbi görög nyelvű közlések általánosan "szkítáknak" nevezik, mert egyforma nyelvük után egy népnek gondolják őket, csak a jobban értesült elő-ázsiai és belső-ázsiai szomszédnépek tudják, hogy egy nyelvet beszélő, de különböző népekről van szó.

Ezek a proto-népek a dáh, a hun, az avar, az úz és a szabir. Ez az öt nép a magyarság legközelebbi ókori rokonságát jelenti, a "szkíta" népek és az "őstörök" népek azonosak. (Maga az elmélet nem teljesen új,  Badinyi Jós Ferencnél, Mácsay Lengyel Bélánál is lehet olvasni hasonlót.)

Az első kitelepülési hullám Kr.e. 3000: a Dahák.

(Badinyi Jós Ferenc könyvéből)

A "dákok" a "trákok" (türák- török, türk) rokonai, ókínai feljegyzések vannak, amelyek "Tahi", Tiao - tchi, Tavon, Tayue neveken emlegetik őket, szemben a nyugati forrásokkal, amelyekben "Dah", "Daha", "Dá", "Dac", "Taoch", tochár, táh, tahó és talán "Dák" neveken emlegetik őket. Nevük minden jel szerint a szumir "dag, tag" szóból ered, amely kétkezes baltát, csatabárdot jelent (v. ö. magyarban a "tagló", letaglóz szavakkal)' A kelet-ázsiai turáni fajú népeknek mandzsuk, ajnuk, (koreaiak), jakutok, ősjapánok - talán ők voltak az ősei. Sőt aligha járunk messze az igazságtól, ha az ókori kelet-európai "szarmata népek" magját és irányítóját jelentő lovas-népben a dákokat sejtjük.

A második kitelepülési hullám: Avarok.

(Badinyi Jós Ferenc könyvéből)

Ezekről már - különösen a Kr. e. 5. évszázadtól - vaskos köteteket megtöltő adatunk van. A káspi-mediterráneum ókori népei közül ezek teremtették meg a legmagasabb civilizációt. Előbb a Káspi-tenger déli partvidékének régiójában helyezkedtek el, majd a későbbi hullámok keletebbre szorították ezeket is, és az Aral-tó déli térségében, a két nagy folyó, az Oxus (Szír-Darja) és a Jaraxes (Amu-Darja) "Etelközében", egy második "Mezopotámiában" alapították meg híres birodalmukat, az "ezer városú" Baktriátl'.

Nevük kétségtelenül szumir bázison nyugszik ("ab" annyit jelent, mint "építő", "ur" pedig "vár", erőd, katona), városépítő civilizációjuk a Káspin-túli tér klasszikusan lovas-állattenyésztő, belső-kontinentális világába szinte egyedülálló, civilizációjuk tipikus "parti"-civilizáció.

Nevezik őket "abaroknak", "abaorteknek", "obares"nek, "ibaroknak", "obor"-nak, "oborden"-nek, "obernita"nak, "hobordanae"-nak, "var"-nak, "aparni"-nak, "parni" nak, "par"-nak, de a legfantasztikusabb torzítása a nevüknek a rónaiaktól eredő "parthus" elnevezés.

Harmadik ketelepülési hullám: Hunok.

(Badinyi Jós Ferenc könyvéből)

Nevük, húr, chun, kún, szumir szó, amely annyit is jelent magyarul "farok", meg annyit is, hogy "fényes" (talán díszül, meg rangjelzésül használt lófarkaikról, vagy esetleg öltözködésre használt állatbőrei farkairól (kacagány) nevezték őket így a többiek, vagy talán pompaszerető uralkodóikról) . Egyiptomi feliratokon "unni", "unut", kínai torzításokban "hiungu" formában jön elő a nevük.

A hun ősnép Káspin túlra került részének leszármazottai az a nép, amelyet kétezer évvel később "fekete hunoknak", cidarita, vagy eftalita hunoknak fognak nevezni, "massagétái" a fehér hunok. Egymást követő hullámokban, szabir rokonaikkal együtt, vagy őket nem sokkal megelőzve ezek távoznak a Kaukázus és a Káspi-tenger közötti kapun át észak felé. Ezeknek egy része a mai délorosz síkságot árasztja el, másik fele pedig keletnek fordulva az Ural-Altáj-Bajkál-Aral közti térben fog a már előbb idekerült rokon "dákok" és ősmongolok világában elhelyezkedni a Kr. e. évezred derekát jelentő évszázadok során.

Negyedik kitelepülési hullám: Úzok.

(Badinyi Jós Ferenc könyvéből)

"Assza", amely a sumiroknál lovat jelent, s valóban ez a nép, amelynek neve tucatnyi ókori és koraközépkori nyelven és féltucatnyi különböző írásrendszerrel leírva az átalakulások és torzítások legszélesebb skálájában fordul elő, a "lovak népe". Assza, chasszu kasszu, chúsz, kuszán, kuszit, kuszita, asszír, osz, asz, osszet, uzzi, hayasa, assyr ghuz, kosszár, kazár, kusdi, kos, kosa, asz, gúz, ogúz és úz. A magyar "huszár" szó mellett a "csiszár" (chiszar) szó gyökere szintén ez. A szóhoz ragasztott -t végződések többes szám ragok, az -ir, ar, -ur végződések népnevet jelölő ragok (v. ö. kazár, magyar, onogur, asszir, bolgar, szabir stb.)

Ez a nép ajándékozza meg az emberiséget a lovaglás és a lovas fegyvernem valóban korszakalkotó találmányával, amely éppolyan forradalmi változást hoz az emberiség életébe a Kr. e. második évezred elején, mint amilyet a vasút és a mozdony fog hozni a 19. szd.-ban, 4000 évvel később.

A térbeli haladás sebessége a lovaglás feltalálásával egyszerűen a négyszeresére emelkedik és ennek civilizációs és főleg hadászati jelentősége szinte elképzelhetetlenül fontos történelmi faktor, s az emberiségnek modern civilizációja tetőpontján mély tisztelettel kellene állnia az előtt, amely a gyalog civilizáció lassan vánszorgó kora-ókori ütemét négyszeresére gyorsította.

A lovas ember hosszú időn át félelem és csodálat tárgya volt a 3. évezred világában, emberfeletti lény, leküzdhetetlen ellenfél, misztikus jelenség, hisz a lovaglásnak titkai voltak (sőt vannak még ma is) és a lovagláshoz és a lovas fegyvernemhez fűződik a mai napig "arisztokratikus" reminiszcenciák gyökere.

Ázsia benépesülése azzal a népelemmel és azzal az életformával, amit később "turáninak" fog jelölni a világ, a ló megjelenésével indul meg. Ez a népelem teremti meg a juh- és kecskenyájak társadalmaival szemben a gulyák és ménesek társadalmait is, ez a népelem fogja két évezreddel később kiváltani azt az Európa formáló folyamatot, amit "népvándorlásnak" nevezünk.

Mezopotámiában az utolsó szumir hatalmi góc megdöntésével az élre került akkád-sémi városban, Bábelben, Hamurápi korában vezették be a lóhasználat és a harckocsik új, modern találmányát. A lovakat Bábel a "kasszuktól" importálta azokkal a szakemberekkel együtt, akik a lovakkal és harckocsikkal bánni tudtak. Elő-Ázsia nagy része feletti szupremácia alapja a világtörténelem első és akkor még valószínűleg egyetlen lovasságában rejlő szuperioritás volt. A kasszu-asszir lovasság vérségi köteléket jelentő, törzsekre, nemzetségekre tagolt társadalom volt, amely Bábeltől északra, a Tigris és az Eufrát régiójában elnyúló termékeny alföldön volt települve.

Az assza-úz nép úgyszólván mindenfelé szétszóródik Elő-Ázsia területén. Egy törzscsoportjuk Kisázsiába kerül, ezek lesznek az általunk jól ismert "oz-man" néven a későbbi törökök ősei. Ptolomeus egykori térképén a Fekete-tenger déli partvidékén és a Kubán-térben vannak "as" néven feltüntetve. Más maradványaik a Kaukázus régióban élnek a mai napig is "osszet", meg "ghúz" néven. Mikor a rómaiaknak három évszázados konok háborúskodás után a Kr. u. 3. szd.-ban végre sikerül az avar birodalmat tönkretenni, az úzok zöme a Káspi-tenger túlsó oldalára húzódik át. Innen a kök-türk invázió északabbra szorítja őket, a 6. szd.-ban Kr. u. már a Jajk-folyó mögött elterülő térben vannak. Innen egyik részük "kazár" "Khasar", "chossar" néven 670-680 között a Volga- Don-Kaukázus háromszögbe nyomul, ahol az onogur birodalmat veszik birtokukba, másik részük kétszáz évvel később úz és besenyő néven nyomul a Don- Dnyeper térbe; nem kis részben ezek szorítják őseinket előbb Etelközbe, majd a Kárpát-medencébe. Doni birodalmuk másfélszáz évvel később felbomlik, töredékeik egy része ezen a vidéken marad, nyelvét szlávra cserélik az évszázadok, de külsejük, szokásaik, vérmérsékletük, ősi formáik "kozák" néven ugyanazok maradnak, egy másik részük különböző töredékekben a rokon bolgárok, meg a szintén rokon magyarok országában telepedik le.

Ötödik kitelepülési hullám: Szabirok.

(Badinyi Jós Ferenc könyvéből)

Az ötödik mezopotámiai hullám tulajdonképpen nem is u. n. "elvándorlás", hanem inkább egyszerűen északi és északkeleti irányú tágulás és terjeszkedés a Kaukázus és az Észak- káspi- régió irányába.

Ez a terjeszkedés nem a szó szoros értelmében vett Mezopotámiából, hanem annak északi térségéből, a Tigris és az Eufrát forrásvidékét, mondáink és krónikáink "Evilath"-ját is magába foglaló Szubartuból, Zabaorteból indult ki. A magterület hajdanán történt benépesülése Szippar ó-sumér várossal van valamilyen összefüggésben. E városközpontnak és a hozzá tartozó területnek lakói a Kr. e. 3. évezred folyamán fokozatosan szétömölve elárasztják előbb az egész forrásvidéket, majd a Rus (Araxes) s annak északi testvérfolyója a Kur (Cyrus) által öntözött és a Kaukázus alatt elterülő Nagyalföldet is egészen a Káspi- tengerig kelet felé és a Fekete-tengerig nyugat felé, óriásivá kiterjesztve ezáltal az ősi Szubartu fogalmát.

A szabir nép első kettészakadása

Cyrus (Kurás) Kr.e. 535 körül befejeződött hódításában legyőzte és kettészakította a szabirokat, akiket a legendás Tamár királynő vezetett (rajongással emlékszik vissza alakjára a déI-kaukázusi tér lakossága mind a mai napig). A kettészakadást aztán betetézi, hogy a nyugati szabirság (akiktől erednek majd Dentu-föld lakói), az eredeti Szabiria a kialakuló örmény birodalomnak Szibár néven részévé válik, a keleti szabirság azonban az örmény világ keleti határán kívül, független marad. A Krisztus előtti évszázadokban Nyugat-Ázsiában talált szabirság – ők a keleti szabiroktól erednek - a Kur-Alföld-Káspi-partvidék természetes és logikus útvonalán az ősi Szubartuból (Udi, ill Otene tartományból) került Nyugat-Ázsiába (a továbbiakban még erről lesz szó).

(folyt. köv.)