2015. április 6., hétfő

Magyarok a Kaukázusban

Babirák Hajnalka:


Az Uráltól délre eső területeken élő magyarság a besenyő támadások következtében részben nyugati, részben déli irányban, a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger között elterülő vidékre, a Kuma és a Terek folyó vidékére költözött. A 4. században és az 5. század elején jelennek meg az onogur kötelékben lévő magyarok a Kaukázus északi lejtőihez simuló síkságon, a Meótisz vidékén nagyobb tömegekben és zárt egységben. Határaik lenyúltak a Kaszpi-tengerig, hatalmukban tartották a Kuma és Kubany folyók síkságát, sőt megszállták a Kaukázus lejtőit is.

Teljes bizonyossággal tudjuk, hogy 1329-ben a kumai magyar fejedelemség már létezett, mivel XXII. János pápának Avignonban, 1329. október 3-án keltezett bullája már erről tanúskodik.


A kumai magyar fejedelmet Jeretánynak (Gyeretyán) hívták, ami a mai Gyertyán, "fényességes, tündöklő, dicsőséges" jelentésű szónak felel meg. Jeretány fejedelem népe még sátoros-pásztor, de a Kuma folyó partján, a Bujvola torkolatánál épült Magyar városa, a fővárosuk a Kaukázus északi részének és előterének kereskedelmi és szellemi központja lett. 

Tudomásunk szerint De la Motraye francia utazó volt az első, aki Magyarban járt (1712), de fontos adatokra, leírásokra hívják fel a figyelmet Julius Klaproth, Besse János, Hatvani Turkolly Sámuel feljegyzései, valamint a Zichy Jenő vezette expedíció (1895). Gaerber János Gusztáv rajzaiból bontakozik ki előttünk a virágzó kaukázusi város. Magyar városának romjait Gaerber János pattantyús őrnagy örökítette meg 1726-ban rajzain a Nagy Péter cár parancsára ott járt Turkolly Sámuel után. 

A város lenyűgöző látványát és tüneményes szépségét idézik fel a leírások. Egy virágzó, pezsgő életű középkori város képe rajzolódik ki előttünk, ahol keresztény, muzulmán templomok épültek. A magyarok lakóházai meglepően hasonlítottak a kaukázusi kulákra, (georgiai nyelven koski, a kala szó jelentése város), azokra az erődszerű, felfelé keskenyedő kőtornyokra, melyek Kaukázus-szerte lakóhelyül és védőbástyául szolgáltak egyszerre. A többemeletes kulákban hagyományosan a fölszintre és az első szintre terelték be az állatokat éjszakára, a második szinten aludtak az asszonyok és gyerekek, legfelül pedig a férfiak, minden pillanatban készen a védelemre. 

Magyar pompás több szintes nemesi palotái ezekből a kulákból fejlődhettek ki, őrtornyai határozottan a jellegzetes kaukázusi kulákat formázták. Messziről kibontakozott a város képe az oda érkező karavánok előtt: a várost védő kulák sokaságán belül csillogtak a paloták színes zománccal burkolt kupolái, az épületek csúcsos, piramisszerű tetői, a karcsú minaretek és a keresztény templomok süvege. Négyszögletes, nyolcszögletes és kerek alaprajzú paloták is épültek. A sok csinos épület vakolat nélküli nyerstéglából készült, a sok díszes faragvány, feliratos tégla, ami az ajtókat és ablakokat díszítette, változatos színt kölcsönzött az épületeknek. Az ókori Kófén romjainak egy részét is beépítették, görög feliratok és szobrok még 1712-ben fellelhetők voltak. Figyelemre méltó egy olyan, eddig megfejtetlen feliratos márványtábla is, amelyet Besse János rajzolt le. A város szélén, csendes úri negyedekben hatalmas majorságok közepén díszelegtek a főurak palotái, a város szíve felé haladva egyre élénkebb volt az élet. 

A vagyonosak palotái mellett a szegény földművesek egyszerű kunyhói mint a méhsejtek sorakoztak. A piactér környékét a kereskedők töltötték meg – levantei, zsidó, arab, örmény, cserkesz, georgiai, perzsa, orosz, alán, szogd, trák kereskedők egyaránt ott nyüzsögtek Magyar bazárjában. Magyar a szó szoros értelmében kereskedelmi világváros volt. A város déli és keleti szegélyén a Kuma és a Bujvola folyó vize hömpölygött. 

Az on-line cikk folytatódik:

Kapcsolódó:








Nemzetiségi torony, vainokh torony, lakótorony, erőd, őrtorony amellyel a nemzetiség az általa ellenőrzött völgyet uralta. Ingusföldi képek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése