Világbíró Mithra |
A precessziós világév/napév 25 920 év, amely egy felfelé és egy lefelé tartó félévből tevődik össze..
A teljes napév két egymásra merőleges tengelyen nyugszik, a Halak-Szűz víz elemű/jellegű tengelye keresztezi az Ikrek-Nyilas tengelyt.
A mitologikus gondolkodás számára a Tejút az égbolton a
belépő és kilépő kozmikus energiák közvetítője. (Ezen a régi ábrázoláson (a valósággal ellenkezőleg) a Tejút letakarja a megfelelő csillagképeket, de Mithra Sol-t nem tudja...)
Vagyis
foglaljuk össze, amit a világkorszakokról ezoterikus szempontból esetleg
megállapíthatunk.
De azért kezdjük az elején.
Az „odaát lévő” igazság szerint (amit nekünk ugye, ősi
feljegyzések sugallnak) az ókor – szemben a mainstream felfogással – az ókor
300 ezer éves. E hosszú időfolyamban mikor és hol alakult ki legelőször a
magasan fejlett „lelkes állat” és hogyan? Sikerült-e megtalálni a régóta
keresett hiányzó láncszemet?
Kezdjük a legelején. „Lucy” és más
australopithecusok csontjai egyértelműen arra utalnak, hogy már több mint
hárommillió éve is éltek előemberek/humanoidok, de a neandervölgyiek
fejlettségi szintjét még nem érték el. A homo sapiens 300 ezer éve lépett
színpadra, legkorábbi temetkezése (ahogy a neandervölgyinek is) – ami
bizonyítja, hogy már nem állat, hiszen tisztelte a halottait - 120 ezer éves,
Izraelből. (A kis Mtotót, akit 78 ezer éve temettek el a mai Kenyában a
napokban találták meg.)
Az ember megjelenését előidéző ugrásszerű változás
legegyszerűbben génmanipuláció útján képzelhető el. (Ockham borotvája
elnevezésű filozófiai elv szerint, két, az adott jelenséget egyformán jól leíró
magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb. Igaz, hogy a
génmanipuláció fogalma néhány évtizede nem számíthatott reális feltételezésnek,
de azóta a helyzet megfordult, és AZ a magyarázat egyszerűbb, mint a véletlenek
előidézte ugrásszerű fejlődés elmélete.)
Az ezoterikus irodalomból kiderül*1), hogy körülbelül
négyszázötvenezer évvel ezelőtt űrutazó humanoid földönkívüliek érkeztek a
Földre, ezek az Anunnakik. A sumerok által Nibirunak nevezett bolygóról jöttek, ami körülbelül
háromszor akkora, mint a Föld, és az ősi sumér irodalom szerint a Naprendszer
tizenkettedik bolygója (ők a Napot és a Holdat is bolygónak számolták) vagyis
elméletük szerint a Nap kettős csillag lenne, ami nem számít ritkának a
világegyetemben.. Az viszont igazán meglepő, hogy az ősi sumerok, akik
állítólag épp akkoriban találták fel az írást, pontosan leírták és ábrázolták
az Uránuszt, Neptunuszt és Jupitert, jóllehet ezek távcső nélkül nem
láthatóak.).
A hagyomány szerint az utolsó előtti jégkorszak előtt (380
ezer éve) zajlott az istenek két nemzedéke közötti nagy háború, amelyben az
Enlil tábor győzött. Ezt követően Dél-Afrikában létrehozzák at előember genetikai
manipulációján keresztül azt a primitív embert Homo Sapienst (Eljo faj), „beszélő
szerszámot” akik tk. a mi őseink is. A cél az volt, hogy a Dél-Afrika-i
aranybányákban átvegyék az addig az Anunnakik által végzett fáradtságos fizikai
munkát. A fejlesztéseket Enki (Afrika „főnöke”) végezte.
A Földi Misszió legfelső vezetésének (Enlil) azonban –
feltehetően elvi okokból - nem tetszett, hogy előemberből ugrásszerű előrelépések
következtében ember jön létre. Valószínűleg attól tartott – ami később
egyébként be is igazolódott -, hogy az új fajban saját konkurenciáját hozza
létre. Ezért Enlil kivonta a bányákból a „szolgafajt” és Mezopotámiában Eden
környékén telepítette le. Innen a genetikailag módosított Homo Sapiens (Eljo
faj) a szaporodásra való (elég jó)
képességei miatt elterjedt.
Ezt a szaporulatot a következő jégkorszak sem
tudta teljesen negligálni. Nem-várt következményként ráadásul keveredni kezdett
az Anunnaki és a Homo Sapiens (Eljo). Ez már a Bibliában is benne van: a hibrid
faj a Nefilim. Ez a keveredés azonban nem volt szerencsés. Óriás növésűek és
agresszívek lettek a hibridek. Utólag úgy tűnik, egymással nem alkottak termékeny
párt, de ugyanezt a Nefilim-HS kereszteződésekről (Naphidem) már nem mondhatjuk.
Valószínűleg főleg ez utóbbiak alkották az özönvíz „spontán” (tehát Enlil által nem
akart) túlélőit, akik közül többeket név szerint ismerünk, mint pld. Noét.
Krisztus előtt mintegy 11 ezer évvel az utolsó jégkorszak
végét hatalmas esőzések és áradások kisérték (özönvíz). Az özönvizet a
Cro-Magnoid/Aurignaci típusú ember túléli, az itt tartózkodó Annunaki típusú
faj is (pláne, hogy űrhajóikból szemlélték azt), de az Anunnaki-HS első generációs hibridekből (nefilim/óriások) csak néhány. Ebben a mitológiai
korszakban még nem volt mágia, hiszen maguk az istenek jártak közöttünk, akik
tanítgatták az általuk (genetikailag) kicsit „felturbózott” emberiséget.
Körülbelül ekkortól erednek a sumér, az egyiptomi és az indiai magaskulturák. (A sumér mitológiában azért van vízözön elötti királylista is.)
Az vízözön mitológiai oka. Enki és Ninhursag Anunnakival
kevert származású embereket emelt az irányításba, hogy Suruppakban
uralkodjanak. Ezen Enlil feldühödik. Konspirál az emberiség elpusztítására.
Felismerve, hogy a Nibiru elhaladása a Föld közelében hatalmas árhullámot fog
kelteni, Enlil megesketi az Anunnaki-kat, hogy a közelgő veszedelmet titokban
tartják az emberiség előtt. Enki megtöri az esküt, utasítja Ziusudrát/Noét,
hogy építsen egy hajót. A vízözön végigsöpör a Földön; az Anunnaki-k a keringő
űrhajóikból tanúi a pusztulásnak.
A Naphidem faj is túlélt refúgiumokban Cro-Magnon-i/Aurignaki
formában. Ez az embertömeg viszonylag egyöntetűen és nagyobb létszámban élt
Kelet-Afrikában és Dél-Ázsiában, több nevük is van: sumali/dravida/déltengeri
(lemúriai), stb. Vöröses-barna bőrűek, bennük jött létre az R1a
haplocsoport. Ők voltak a „Kush” népe, a kusiták az ős-szkíták és a sumérek
ősei. Ebben a formájukban már a legutolsó jégkorszak (ami 75 000 éve kezdődött)
vége előtt is éltek.
A szkíták elveszett története és az aryan rejtély
Marcus Junianius Justinus, aki 44 kötetben kivonatolta Pompeius Trogus elveszett világtörténetét így
ír a szkíták régiségéről: „A scythákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár
a scythák és az egyiptomiak között hosszú időn át folyt a vetélkedés eredetük
régisége felől.” A szkítákat a magunk részéről olyan legkorábbi ősnépként
értelmezzük, akik bár pusztai életmódot folytatnak, mégis fejlett kultúrájú
társadalmat alkotnak.
Az biztos, hogy már a vízözön előtt éltek ős-szkíták,
akiknek hosszú története azonban nem vezetett írásbeliséghez (, a rovásírás
rendszereket, amelyek csak nyomokban maradtak fenn, ebből a szempontból talán
inkább proto-írásnak vehetjük), mégis híres ötvösművészeti remekeik alapján
kozmológiai és mitológiai tudásuk néhány fő vonása előttünk áll. Egyik
visszatérő motívumuk, (amit harcos-párként, vagy
táncolókként, véresküt kötő párként szoktak értelmezni,) megítélésünk szerint alapvetően
az Ikrek világkorszakra, Kr. e. 6-4000-re utal, ekkor már fejlett kultúrájú
törzseket alkottak.
Először a sumér világ vált le rokon-népként, akiknek
Anunakik által inspirált és nem ős-szkíta-jellegű kultúrája szintén vízözön előtt
kezdődött. Ezután a szintén nem szkíta egyiptomi magaskultúra, majd némileg paradox
módon harmadikként alakult ki az ős-indo-szkíta jellegű dravida/tamil
magas-kultúra, ill. beleolvadtak a fejlett Indus-völgyi Civilizációba. Az első indiai időszámítás
„csak” Kr. e. 6676-tl indul. A Beludzsisztán-i Mehrgarh, az „elveszett
civilizáció” (amit 1974-ben fedezték fel), Kr. e. 7-2000 között virágzott.
Ez a három „ó-világi” főirány jellemezte a kialakult
társadalmak fejlődését k.b. Kr. e. 3000-ig, amikortól veszik általában az írott
történelem kezdetét (ókor, neolitikum, rézkor, Kos világkorszak közepe).
Természetesen minden élhető területen éltek már emberek/humanoidok, vadász-halász-gyűjtögető
hordákban és faluközösségekben, csak nem szervezett, fejlett társadalomban.
Ekkor esett el nyílvesszőtől találva pl. Ötzi, a híres gleccser-múmia.
Térjünk vissza azért a szkítákra, akiknek a mainstream
történetírás mindössze 4-500 évet engedélyez (Kr. e. 8-3 szd), jóllehet már
Hérodotosz felfigyelt arra, hogy a görögök minden pusztai népet szkítának, a
perzsák szakának neveznek. Márpedig a pusztai életmód igen régi. A sztyeppe
történelme, irásos emlékek szűkében, sajnos feledésbe merült a hosszú évszázadok
során, nem túlzás azt mondani, hogy elveszett.
Vagyis az ős-szkítákat tartjuk az egykori Naphidem rassz
(ami ugyebár a genetikailag feljavított humanoid-Nephil kereszteződés
(hibridizáció) széles körben elterjedt utódaiból áll) megjelenésének. Ez a megjelenés
ezoterikus források alapján k.b. 30000 éve történt, egy időben a Neander-völgyi
ember kihalásával és a HS (eredeti ember/eljo) megritkulásával (amit
palack-nyak hatásnak nevez a genetika). Ebben a népességben indul azutánhatalmas karrierjére az R1a
haplo (szerintünk) Indiából, Dél-Ázsiából.. Mezopotámiában megjelennek az első
nephil-királyságok.
Az "R1a" mutáció létrejötte k.b. Kr. e. 18500. Ehhez képest az R1b később és hirtelen jelent meg a tudósok számára a Yamnaya/Afanszejovo/Catacomb/Poltavka/Bell Beaker kultúrákban Kr. e. 5-4000 években. Azt elismeri a mainstrem (Gimbutas, David Anthony és követői), hogy itt és ekkor az az indo-európai nyelvek őse is létrejött, de azt is állítják, hogy minden nagy neolitikumi felfedezés (a földművelés-állattenyésztés, kerék, kocsi, lóhasználat, stb.) is ekkor és itt jelentek meg, mintha a szkíták és egyéb népek semmit nem találtak volna fel. A tudomány ma is IE-centrikus. Arra pedig, hogy az Atlani-óceán partján miért ugrik meg az R1b haplo frekvenciája és miért jelenik meg Afrikában (Kamerun, Csád) elég nyakatekert magyarázataik vannak. Úgy látszik a „fantom nép” spéci magyarázatokat is elvisel, de Platón Poszeidóniáról írva mesét szőtt a filozófiájába…
A Nibiru földközeli elhaladása/vízözön/utolsó jégkorszak
vége okozta Atlantisz pusztulását is. Az Európa felé menekülők voltak a
prekelták (Ancient Celtic), akik azért több hullámban érkeztek. Mind
Észak-Európa, Földközi tenger felé, mind Kelet-Afrika irányába (nem ismert
mennyire tömeges) invázió történt. Ők azok, akiket a tudomány „mezolítikus
vadásznak” tart, bennük jön létre a későbbiekben az R1b haplocsoport. Jellemzői a magas termet,
szőke-vöröses haj és szörzet és a sötétebb bőr (Atlantisz a Mediterránumba
esett). Az invázió viszonylag lassan történt kultúráról-kultúrára, ezért
mintegy 5-6 ezer évre volt szükség, hogy eljussanak az Atlanti óceán partjától
(Magdalenian kultúra) a Volga-Ural-Fekete tenger határolta területre, ami egy
valószínű kialakulási centruma az indoeurópai nyelveknek. Itt közeli szomszédok
lettek az Ősi finn-vogul népekkel, valamit a Délről Észak felé terjeszkedő
szkítákkal. Nyilván hatottak egymásra, annál-is inkább, mivel ezen a területen
hosszabb időt töltöttek el.
A hosszabb tartózkodás oka vélhetően, hogy a hosszú
szárazföldi út, a rengeteg hódítás felszívta népalkotó erejüket. Ettől kezdve
jól látható, hogy a proto-indo-európaiak borzasztóan kevesen voltak, de valamiféle genetikai fölénnyel rendelkeztek az ősibb, helyben-lakó népekkel szemben. A
kurgánok alatt is (ha egyáltalán van lelet), 2-2,10 méteres jó felépítésű
harcosok nyugszanak, ez akkor akár egy méterrel is meghaladta az
átlagmagasságot. (A nők is harcosok voltak közöttük, gyereksírt eddig még nem
találtak.)
De ez a (Michelangelo Naddeo találó kifejezése szerint) „fantomnép” csak a
vaskorban kezdett újra hódító vándorlásba, Kr.e. 1800-tól. Ez már a
Kos-világkorszak. Maga a kurgán-elmélet (amelyet éppen szerzője minősített
hipotézisnek) ugyan tartalmaz korábbi évszámokat (Afanszejevo 2500, Ohre Grane
3700, stb.), de nekünk úgy tűnik Európát nem a „kurgánok népe”
indoeurópaizálta. Hanem azok a „dunai/neolitikus farmerek”, akik a száraz
Fekete tenger területén – közeli szomszédként – már indo-európai hatás alatt
éltek és a boszporuszi gátszakadáskor (5600 körül) menekülni
kényszerültek.(Vagyis genetikájuk nem biztos, hogy indo-európai, de a
műveltségük az volt.)
Áttekintettük tehát a Délről Északra (szkíta) és a
Nyugatról Keletre (proto-kelták/indo-európaiak) történő ember és
kultúraáramlást. Nekünk úgy tűnik a mély álomban szendergő proto-indoeurópaiak
megerősödve ébredtek és afféle orcusként (pokolbéli istenségként) zúdultak
Baktria és India felé. Eljött az ő világkorszakuk, a Kos.
Amikor az árják i. e. 1500 körül mitikus istenkirályuk
Indra, a „várak lerombolója” vezetésével észak felől megérkeztek, az
Indus-völgyi Civilizációban már hanyatló korszakát élte az a nép, amelyet végül
a – Rigvéda leírása alapján – kegyetlenül kiirtottak. Ezzel Mohendzsodáro – amint
a neve is mondja – a „halottak dombja” lett. India tudomásunk szerint megúszta,
olyan nagy létszámú volt a dravida őslakosság, hogy még az árjákat is
majdhogynem teljesen fel tudta szívni.
A Kárpát-medencét, ma még nem teljesen tisztázott okok következtében kikerülték, így itt (meg néhány egyéb sziget Európában) nem indo-európai nyelven beszélünk. Tudomásunk szerint sosem volt kelta-szkíta háború, (ahogy később viking-hun sem), vagyis a "nomád" kultúrák ugyanúgy quasi egységet alkottak, ahogy az őskultúrák. A megosztást és az egymás elleni harcot, az alárendelő gondolkodású Kos-világkorszakbeli népek hozták magukkal.
Ázsiában a Délre terjeszkedő indo-árják Baktria táján azonban nagyon is útköztek a Délről északra terjeszkedő ősszkítákkal. Ezért tűnik úgy, hogy ugyanarról a helyről ered a két nagy nép, Baktriából (Iránból), és bár egymás riválisai voltak, „csak” egymással összevesző
testvérekként tárgyalja Irán és Turán viszonyát a mitologikus történetírás.
Indiában egyenesen össze is olvadtak. Ugyanis a baktriai "nagy találkozás" után a szkíták nemcsak Észak felé terjeszkedtek, hanem visszafordultak India felé is.
A "visszafordult" ősszkíták (indo-szkíták) Indiában megelőzték az indo-árjákat, ahol építőművészetük híres elsősorban, szemben az indo-árja költészettel (Védák) és egyéb teljesítményeikkel (pl. kasztrendszer..) Mindenesetre az indiai történelem kultúra-keveredését mi a magunk részéről sikeresnek tartjuk, annális inkább, mivel az agresszív-hódító indo-árja mentalitás, (ami azután olyan gyászos módon torkollott Európában a mai haszonelvű primitív materializmusba), az indiai ős-televény kultúrában lenyugodott, élét vesztette.
De már egy másik világkorszakban járunk. (Kos?)
Végülis a következő világkorszakokra osztjuk a lefelé tartó félévet. (Feltüntetjük a Védikus korszakolásból a 300 éves átmeneti korszakokat/katasztrófa periódusokat „nehéz évek” megnevezéssel , ezek nagyjából a világkorszakok váltásához köthetők, azonban nem teljesen.) Ez nagyjából a mainstream történetírással is összhangban van.
- „Őskor” (Oroszlán, Rák, Ikrek), ez a Satya, vagy Krita
Yuga, - Aranykor és Ezüstkor
- Oroszlán: 10-8000, (nehéz évek:
9976-9679, özönvíz)
- Rák: Kr.e. 8-6000, (nehéz évek:
6976-6676, Laurentie jégdugó, Fekete tenger)
- Ikrek: Kr.e. 6-4000
- Réz- és bronzkor (Bika) Kr.e. 4-2000 (nehéz évek:
3976-3676, Szahara)
- Vaskor (Kos) Kr.e. 2000-0 (nehéz évek: 976-676, tengeri
népek támadása)
- Jelenkor (Halak) Kr.e./u. 0-még tart (vagy nem),(nehéz
évek: 2025-2325)
Néhány megjegyzés a fenti áttekintéshez. A tengeri népek
támadása kicsit előbb történt (1100-800), de végső soron az egész lefelé menő
Kali yuga ciklus folyamatos válságnak tekinthető. Nem véletlenül iktatott be Hesziodosz az ősi négyes tagolású gondolkodásba egy ötödik korszakot (Hősök korszaka), el
akarta választani a súlyos válság periódusát az ő korszakának átmeneti
javulásától. Kr. e. 676-tól jelenkorban is tartó időszak a felfelé menő Kali yuga.
A fenti táblázatban *2) a lefelé tartó világkorszakok legtradícionálisabb, 4-es tagolása látható. amelyben 6676 az indiai naptárkezdet, ami 100 évvel előzi meg Dionysos híres India-hódítását (Ez az isten lett azután a mitikus Rama király, az első indiai uralkodó, akiről az írott történelem tud)
A Kali Yuga ugyan véget ér 20025-ben, de sajnos nem úsztuk meg, mert a védikus gondolkodás szerint az egyes világkorszakok közötti 300 éves átmeneti időszakok az igazán rázósak...
Korlátosságaink következtében csak a legutólsó napévre tud kiterjedni elemzésünk, de "szerencsére" gyakorlatilag egy teljes, befejezett napév, 25 920 évvel áll mögöttünk/az emberiség mögött.
A teljes napév két egymásra merőleges tengelyen nyugszik, a Halak-Szűz víz elemű/jellegű tengelye keresztezi az Ikrek-Nyilas tengelyt. Míg a Halak-Szűz tengelyre minden kezdő adeptus kapásból rávágná, hogy a szellem és a tudás kisugárzó centruma, az Ikrek-Nyilasnál meg kell értenünk az egykori manicheusok gondolatvilágát.
Vizuális típusoknak itt feltétlenül meg kell tekinteniük a manicheus elemtan ábráját az Ősi Gyökér 2005. 3. számának 8. oldalán (a file-ban):
Az manicheus Ikrek-Nyilas tengely egy sem a nyugati, sem a védikus asztrológiában nem szereplő elemet vezet be, ami a Tejút/köd/élőfa elnevezéssel illethető. Mivel az emberiség történelme, a mitológikus idő ezen az ábrán az óramutató járásával ellentétes irányú haladást mutat, látható, hogy jelenleg a Halak végpontján állva (pontosabban haladva) 19 440 évvel, (25 920/2)+3*2160)=19 440 évvel távolodtunk el a Nyilas világkorszak végétől.
És mikor jött létre a tudósok szerint az R1a Y-DNA haplo-mutáció? 18 500 éve (hipotetikus középső érték), vagyis a Nyilas világkorszak közepén. Az R1a haplo az ős-szkítákhoz kapcsolható, ahogyan a Nyilas és az Ikrek csillagjegyek, világkorszakok is.
A világkorszakokat tulajdonképpen (a fenti ábrán is) egymással szemben lévő csillagjegyek egyszerre jellemzik. 2 000 éve a Halak-Szűz kozmikus tengely szerint él az emberiség. A Szűz üzenete a külső rend és aratás, a Halaké a belső rend és aratás a lélekben. Ki mint vet, úgy arat, másképpen, (ha keresztény,) hogyan sáfárkodott az egyszeri megváltással, ismét másképp mindenki megérdemli sorsát (előző életek, stb.)...
Ez a két jegy a külső és belső szolgálat (, áldozat?) jegye. A Szűz végletesen polarizált, a királylányok, tündérek, mostohák és boszorkányok vagy végletesen jók, vagy végletesen rosszak. Nincs ez másképp a Halakban sem, csak "külsőül", az élet és a halál kultúrája látszólag egymás ellen küzd, de igazából egymást feltételezik a csökkenő kozmikus energia-beáramláson osztozkodva (aratás, itélet-helyzet).
Most vagyunk a legtávolabb a Nyilastól és az Ikrektől, de erről a mai, modern ember - végső soron így jobb neki - szinte semmit sem tud, ő teljességgel beavathatatlan. De tudjuk-e pontosan, mit fecsegett valaha a "Boszorkány", az ördöngős szüle? Attól tartok nem. Ezért nem értjük, hogy hogyan válhatott a Szűz precziozussága, racionalizmusa és analizáló hajlama a Halakban egy lappangva közeledő disztrópikus rémálommá, 984-gyé és mátrix-szá...*3)
Tejút, napév és naphónapok (viágkorszakok)
BAK |
NYILAS - Masterlevsha |
SKORPIÓ - Johfra Bosschert |
MÉRLEG |
SZŰZ *3) |
OROSZLÁN*5) |
A mitologikus gondolkodás számára a Tejút az égbolton a
belépő és kilépő kozmikus energiák közvetítője. Ilyen értelemben a Tejút már a Szűz világkorszakban jelentkezik,
de az elképzelhető hatásoknak csak egynegyedével. Azonban következnek az
Oroszlán és a Rák világkorszakok, amikor tomboló erővel érkezik a kozmikus
energia.
RÁK |
Az Oroszlán tudjuk jól az istenek aranykora, a Rák pedig
a nőé, a nőiségé, az otthoné. A Paradicsomból kidobott „ádámi” ember mégis
megtalálja a boldogságot az otthon meghittségében.
IKREK |
Ezután következik a „levegős” Ikrek világkorszak, amikor
a teremtésnek az isteni és női (emberi) aspektusai elkezdenek szétterjedni. Bár
maga a minőség már létrejött a Nyilasban, most kerül a felszínre elementáris
erővel. Ugyanakkor most éli meg az emberiség, hogy lényegében és örökké társas
lény, szellemileg is az, nem horda, hanem társadalom. Innen ered a szkíta kultúra/művészet
szinte monomániás duálissága, ez a szimbóluma annak, hogy sosem vagy
egyedül.*4)
BIKA |
Az Ikreket a Bika világkorszak követi, a gigantikus, „földi”
megvalósulások korszaka. Az emberiség irtózatos erővel és elszántsággal hozza
létra saját világát. Ez tehát a félig már homályba vesző, „négy fölötti-ötödik”,
a „Hősök korszaka”. (A szkíta világhoz közelálló manicheus elemtan is a Rák és
a Bika között lát egy nem földi, ötödik elemet. A Rák ebben érthetően
kapcsolódik a Szűzhöz, a Bika azonban a még előttünk álló Vízöntőhöz, „Isten
ostoraként” kapcsolódhat szvsz.).
KOS*5) |
A következő Kos világkorszak azonban fellázad, ha lehet
mondani, a lét brutalitása ellen, a bika (és a szarvas) szinte mindenütt
áldozati állattá válik, feláldoztatik egy szellemileg magasabb rendű, de
szintén öntörvényű világszisztémában.
HALAK*6) |
A következő Halak és Vízöntő világkorszakot máshol már
kitárgyaltuk, itt csak annyit jegyeznénk meg, hogy a Vízöntő embere a nyitó, avatar képen agancsot visel, szerintünk ez az áldozattá válás szimbóluma.
Vízöntő |
Érdekesség még, hogy a kozmikus energiák a Vízöntőben még
nem távoznak, majd csak a Bak felétől. A félelmetesnek tűnő időrövidülést, stb. még a teljes
kozmikus energiaáramlás hajtja.
Az áldozattá válás szimbolikája
Ezt a témát csak epizódikusan érintjük (, ha már itt jártunk..). A mitológia elvi síkján a Bika mindenféle szarvasfélével (az ünővel is) lényegileg azonos. Az északi népek kultúrájában elterjedt motívum az agancs, mivel vadászták ezeket az állatokat (az ő esetleges áldozati szerepüket itt inkább nem érintenénk.)
Ázsiában is voltak ilyen vadászzsákmányok, mégis bizonyos tiszteletben részesültek ezen állatok, Indiában (ahol mély tradíciója van az élet tiszteletének), a tehén egyenesen szent állat. Sumérban is Enlil hatalmát aggancs-tiara hírdeti.
Ez a helyzet a Kos világkorszakban változott ellenkezőjére.
(Figyeljük meg a kétélű ezüst-szekercét a bal oldali figura kezében.)
Stag Hunt Mosaic, Pella Macedonia Kr. e. 4.szd |
Vallások és változások
A közös ó-véd/ó-perzsa vallás kettéválását állítólag a méd mágus-papok indították el. A Zohák/Dahák testesítették meg Irán őskorát, amelyből aztán - némi kígyói/sárkánykígyói közreműködéssel kiemelkedett Feridun és örök testvérharcot folytató fiai: Irán és Turán. Feridun harmadik fia Selm a kisázsiai "szkíta-törökök" a chatti, vagy chuta (ebből lett a skytha) nép megalapítója lett. Az óperzsa vallás viszonylagos dualizmusa a Zohák/Dahák ösforrásból ered - mondja pl. Zajty Ferenc. És ez a mágizmusnak is ősforrása.
A dahák alkották az özönvíz utáni első nagy népet a Nimród-i Elámból kiindulva a Fekete-tengertől az Indus folyóig elterülő Daitya királyságban, egy már az idők homályába vesző Yima királyság helyén. Ők lesznek az ősszkíták (nevezzük így őket most az egyszerűség kedvéért). Az ókori auktorok ezt az ősnépet gyakran "etiópnak", ill. khus-nak nevezik.
A mágus-médek a Van-tótól délnyugatra+Ararát környéke táján "jegecesedtek ki", (a médiai "tűzföld", Atropatene volt a mágusok ősi hona) a többi ősszkíta nép pedig lassan áramlott Észak felé, az akkor még a Kaszpi-tengerbe ömlő Kúr és Araxes folyóköz irányába (Góg és Magóg földje).
Az ósszkíták ezen része (akik északra áramlottak), nem fogadta el a zarathustrai vallásreformot, amely Baktria területén 30 év vallásháború után győzött, hanem a régi vallás híveiként elhagyták Iránt. Ez lenne a "turáni átok", legalábbis egyik első megnyilvánulása, amikoris a régi "módi" hívei nem akarják elfogadni az új "módi" hitet, mintez a történelemben nemegyszer ismétlődik.
Ők azok a Közép-ázsiai szkíták, akik később a Kínával határos sztyeppi övezetet is birtokba vették. A későbbiekben a hunok egyik nagy népalkotója vált itt belőlük. (Szibéria megnevezése is a szkítákból eredeztethető.)
Kelet-Európát gyakorlatilag a magyar Kis-Alföldtől az Uralig a királyi szkíták birtokolták: thüsszagéták, agathürszok, stb. Számos történelmi néppel tudtak ötvöződni, pl. sarmaták/szauromaták (médekkel, de a parthusok is félig médek, félig szkíták voltak - mielótt az árya invázió elérte őket), trákokkal, stb.
Közben ideértek a kelták is (4-3. szd). Tudomásunk szerint a két nagy, saját birodalmat nem alkotó, de hősiesen harcolni tudó, magas erkölcsi igények szerint élő nép: a kelták és a szkíták között sosem volt nagy háború. (Igaz, vannak történetek e két nagy nép szabados életmódjáról is.)
Miben is tér el a Mazda-yazán vallás, a mazdaizmus a korábbi ó-véd/ó-perzsa formától? Legfontosabb, hogy megjenik egy vallásos közvetítő terület a "véralkat és karakter" szerint elkülönült természeti népek és a vallás tiszta szellemi tartalma között. "Természeti ember ugyanis közbeiktatott helyes lelki alapozottság nélkül nem képes eljutni a magasabb szellemihez."- írja Zajty.
Zajty azt állítja (egy jelenkori Messina nevű szerző alapján) hogy létezik egy nem babiloni/Zoroasztriánus típusú mágia, ami nem kaldeus, nem görög, és nem zsidó: "Mindez mutatja, hogy milyen helytelen az az állítás, hogy a mágizmus eredetileg varázslat, csillag- és álommagyarázatot jelent." De akkor vajon mi? Tudjuk, hogy nagy misztikusokat adott a kereszténység, de az Egyház, bár elismerte őket, de nagyon tartott az elszabadult misztikától. "Misztika vasárnap 10 és 11 között" - ez maximálisan tetszett volna az Egyháznak.
Valóban van egy nézet az alternatív irodalomban, hogy az Achmeneida-korban a méd mágusok mások voltak, mint azután, ill. Médea elbukása után a mágia kevésbé kapcsolódott kizárólag a médekhez, a mágusság örökösei a médek után a párthusok lettek.. Ugyanakkor, ahol Mitrát/Mithrát imádták, ott kellett lennie mágiának, sőt a késő-római kor rejtélyes misztérium-vallásaiban is volt, egyszerűen beavatás nem lehet mágia nélkül.(A kinyilatkoztatáson alapuló vallások látszólag szakítanak a mágiával.)
Zajty végülis kimondja a lényeget, (bár ő méltatja a zarathustraizmust), a vallás túl fontos ahhoz, hogy rá lehessen bízni a hívőkre, kellenek közvetítők, stb. Igaz, hogy cserébe a hívő szabad akaratot kap, de az ember felszólíttatik Ahura Mazda példájának követésére. Itt válik el a kinyilatkoztatott vallás a gnoszticizmustól és a kifejezett dualizmustól (manicheizmus, katar, bogumil és hasonlók).
Az igazi újdonság, hogy Zoroaster, bár meghagyja a régi hit számos rekvizítumát (nála is van áldozat, bár már nem fehér lovat áldoznak, és van tűztisztelet, de nem a szabadban, hanem templomokban, stb.) és főleg meghagyja Mitra imádását, aki igen népszerű istenség volt azidőtájt, de fölé helyez egy monoteisztikus új istent (Zervan-t a mindent megelőző idő-istenséget), így a régi istenek, jó vagy rossz szellemekké válnak, akiknek feladata az lesz, hogy a régi hit követőit is "bevonzzák" és a helyes életvitelre motíválják.
Így történhetett ez Indiában is, azzal a különbséggel, hogy a tisztelt-rettegett Varunát nem kellett kreálni, az India őskultúráinak ős-televényéből kiemelkedve egyszerűen csak ott volt. Vele az aryja Mitrának csak létre kellett hoznia a "szerződés" és a "barátság" entitásokat, és ezt ez az isten-páros meg is tette. Ugyanakkor Indiában is az ó-véd korszakot a brahmanikus korszak követte, itt is túl fontosnak bizonyult a vallás, hogy a hívők...őőő...beleszóljanak, csak úgy.
A szkíták azonban, ez egyszerű lelkületű, de nemes fajta, mint ahogy az ókori auktorok jellemzik őket, nem kértek sem Zoroaster vallásreformjából, sem (az egyébként testvérnép) méd-babiloni mágiából, sem az amazon-uralomból. Igaz, ezzel saját balvégzetüket alapozták meg, a turáni átkot, és egy furcsa "áldozattá válás" történetiségét. Eszerint "aryjává" és "semitává" válva tanitgatják nekik saját kultúrájuknak az elemeit, nehogyis végleg áldozattá válva esetleg eltűnjenek...
Ahogy László András megfogalmazza a démonicitásban a mozgatók maguk is mozgatottak. A Kali Yugát generáló világerők, Sakti-erők meglovagolhatók, a vágtató tigris hátára pattanva azt gyorsabb vágtára lehet bírni, hordoztathatjuk vele magunkat..(Kéretik házilagos körülmények között nem kipróbálni!)
A Mithras-misztérium-vallás, amit ő inkább tradíciónak tart, egy felülről lefelé érkező áthatást fejez ki, egy úgynevezett desuperpenetratio-t, egy amor intellectualis et voluntaris-t, egy akarati és értelmi szeretet, vagy szerető kedvességet. Mitra tehát az eljövendő Buddha (Maitrea). Spirituális átható erőt jelent, és a közvetlen szellemi autonómia felébresztésén alapul. Nagyon gyakran olyanok kerültek kapcsolatba a Mithras-misztériumok beavatásaival, akik már átestek vagy átmentek az eleusziszi misztériumok beavatásain, melyek eléggé dionüszoszi karakterű és erősen lunarizált misztériumok, tk. előbeavatások voltak.
"Az ezoterizmus feladata elsősorban abban áll, hogy
érthetővé tegye az antik civilizációk szent írásait, mind a Keletéit, mind a Nyugatéit,
amelyek egészen napjainkig érthetetlennek, rejtélyesnek tűnhettek." (Luc
Benoist)
https://starlive.eoldal.hu/cikkek/okkult-hatalmak/teremto-anunnakik.html
Az Anunnakikat ebben a posztban - az egyszerűség kedvéért - isteneknek vesszük, de a sumer földi ember is annak látta őket a sokszázéves várható élettartalmuk, valamint fölény-helyzetük alapján. Valójában sem halhatatlanok, sem alakváltoztatók nem voltak, sem önmagukat nem tudták teleportálni. (Saját őshazájukban volt saját istenük, aki halhatatlan volt.) Leginkább a „bukott angyal” kategóriának feleltethetők meg, de pontosabb őrzőknek, felvigyázóknak felfogni a 300 Anunakit, akiket az Énok könyvében szerepelő 19 vezérük irányított.
Bibhu Dev Misra érdekes tanulmányában bizonyítja, hogy -
az elterjedt felfogással szemben – a szanszkrit őshagyomány szerint az egyes
világkorszakok egyforma hosszúak (2700+150+150 =3000 év, ahol 300 év az
átmeneti korszak). Így azonban 24000 éves világév jön létre, a csillagászati
időnél 1920 évvel rövidebb világév. Ennek az eltérésnek nem tudjuk a
magyarázatát, de valószínűleg ez inspirálta a nyugati asztrológiai-csillagmítoszi
gondolkodás „időszakadék” teóriáját.
Mindenesetre bámi is a magyarázat, az minden valószínűség szerint a Tejúttal, a kozmikus energiákkal, ill. az előző életekkel függhet össze.
A szerző így vezeti be tanulmányát: "A Yuga Cycle doktrína azt mondja nekünk, hogy most a Kali Yugában élünk; ez a sötétség kora, amikor az erkölcsi erény és a szellemi képességek elérik a ciklus legalacsonyabb pontját. Az indiai The Mahabharata eposz úgy írja le a Kali Yugát, mint azt az időszakot, amikor a „világlélek” fekete árnyalatú; az erénynek csak egynegyede maradt meg, amely lassan nullára apad a Kali Juga végén. A férfiak a gonoszság felé fordulnak; a betegség, a letargia, a düh, a természetes csapások, a gyötrelem és a hiánytól való félelem dominál. A bűnbánat, az áldozatok és a vallási tisztelet nem használatos. Minden lény elfajul. A változás kivétel nélkül minden dologra kiterjed.
A Kali Yugát (vaskor) három másik Yuga előzte meg: Satya vagy Krita Yuga (aranykor), Treta Yuga (ezüstkor) és a Dwapara Yuga (bronzkor)."
„Ha pedig barátul választottunk már valakit, következik a
szövetség s a legnagyobb eskü, hogy bizonyára egymással fogunk élni, s ha kell,
egymásért meghalni. És igy teszünk is; mert mihelyt bemetszvén ujjainkat
serlegbe csöpögtetjük a vért s kardjaink hegyét bemártván egyszerre iszunk
mindketten belőle; semmi sincs mi ezután minket szétválaszthatna.” – „Toxarisz,
avagy barátság” – írja Lukianosz.
A szöveg egyszerre utal a véresküre, de arra is, hogy az
ó-világ egységesen ó-véd jellegű volt, valamint arra, hogy ezen belül a szkíta
erkölcs különösen magas, akár az önpusztításig elmenő követelményeket támaszt
saját magunkkal szemben. Minden „kétember”, minden „néhány” az EGY-ből
keletkezett, de kultúra, harc, társadalom nem keletkezhet e kozmikus tanúság
nélkül. „Fejlett” cinizmussal és nihilizmussal és önzéssel csak horda maradt
volna fajunk (ami felé szkeptikusok szerint újólag haladunk is).
Az Ikrek-Nyilas csillagkép-tengely jegyében kialakult
világ lelkülete ez, szimbólumai a csodaszarvastól a kétélű harci baltáig
sorakoznak (tehát nem proto-indo-európai szimbólum a kétélű harci bárd!). Még nem
a (proto)-indo-európai/indo-arya világ, az nem is lehetne. Az egyik
„mellérendelő” gondolkozású, bizonyos szempontból „androgün”, A másik
„alárendelő”, férfi-központú.
Szkíta (méd) életmód jellemezte többek között a türköket,
hunokat, onogurokat, avarokat és Árpád népét is. Megítélésünk szerint minden
törökös-turáni nép szkíta bázison jött létre, (ahol a „törökös” jelleg
tartalmazhat több-kevesebb mongol elemet), míg az iráni népek (talán médek,
perzsák, alánok, stb?) indo-árja, ill. semita (lásd. asszírok) keveredést
mutatnak inkább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.