Pszeudomorfózis előtt? – a fausti embertől a wishfull thinkingig (2/2)

A próféta

Ha létezik megosztó filozófus karakter, akkor Spengler ízig-vérig az volt. Valamennyien élni akarunk, ez a magasrendű létezésnek is elsőszámú parancsa, a faj fenntartása mellett. Spengler tételei tulajdonképpen „csak” a komfort-zónánkba zavartak bele („úgy nem fogsz tudni élni már, ahogy eddig éltél”), de ez is elég volt, hogy a nevezetes Kübler-Ross skála szerinti elhatárolódás beinduljon.

Fogadtatás és utókor

Mint ismeretes Elisabeth Kübler-Ross - az egyének esetében - a közeli halál gondolata elfogadásának öt fázisát definiálta: 1.) Elutasítás. 2.) Düh, 3.) Alkudozás, 4.) Depresszió, 5.) Belenyugvás ). Analógiával élve megítélésünk szerint a Nyugat a 3. szakasznál tart, de az alkudozás nála egy meglehetősen erős műfaj.

Spengler utókora azonban vele szemben mind az első három kategóriát egyszerre gyakorolja. Ebben benne van, hogy a magyar nyelvű wikipédia egyszerűen a fasizmus előfutárának nyilvánítja (jóllehet ő a konzervatív forradalom képviselőjeként konkurencia volt a náciknak, akik kampányt folytattak ellene, sőt valószínűleg meg is gyilkolták). Lassan kezdünk hozzászokni ahhoz ugye, hogy a bal-liberális vélemény-elit (röviden: mainstream) számára, aki Sztálintól jobbra áll, az mind náci…(vagy szálláscsináló, fenevad, kígyótojás, Tamás-bátya-kirekesztő, stb; hosszú a sor…).

Másrészt benne van az, hogy pl. Niall Ferguson (1964-), a média ünnepelt „sztár történésze”- azt írja „ma már aligha olvassa valaki Spenglert”.  Ferguson tulajdonképpen ahhoz a történész-iskolához tartozik, amelyik ellen Spengler az egész életművét írta. Spenglerhez hasonlóan játszi könnyedséggel talál összefüggéseket, olvasmányos stílusban ír, lebilincselően. Csak egy teljesen más irály ez…*6)

Olyan, mintha a Francis Fukuyama-féle paradigma nem bukott volna meg a gyakorlattal összevetve, mintha még mindig élő és ható filozófiáról lenne szó, ami még most is a Nyugat vezérlő csillaga, csak ugye a megvalósításban történtek kisebb hibák… *7). 

Ferguson csak olvasókönyvet illeszt Fukuyama bölcsességeihez.

 

Az alábbi képen: Konstantinápoly ostroma 1453

A spengleri történelem-filozófia kortárs kritikájának alapmotívumát Thomas Mannhoz (1875-1955 ) köthetjük. Őt ez az elmélet intenzíven foglalkoztatta, de egy bizonyos idő után szembefordult vele, sőt alkotói identitását is e szembeforduláshoz kötötte.*8)

Szerb Antal (901-1945) kezdetben kritikus volt a spengleri teóriával („az analógiák nem számítanak”), később azonban kiderült számára, hogy ez az elmélet az irodalomtörténet-írásának kiváló segítője. Spengler szinte áthatja a teljes Szerb Antal-féle oeuvre-t, az irodalmi alatt futó történetfilozófiai rétegként.*9)

Theodor Adorno (1903-1969), akit nem lehet megvádolni azzal, hogy túl nagy rokonszenvvel viseltetett volna Oswald Spengler filozófiája iránt, egyik tanulmányában azt írja: a német filozófus kapcsán, hogy az elfeledett Spengler úgy áll bosszút majd, hogy mégiscsak neki lesz igaza. (Ámbár nem lehetünk bizonyosak afelől, hogy nem a pszeudomorfózisra kényszerült mágikusság, avagy ahogy Hamvas fogalmazott: a kidobott gnózis bosszújáról lehet-e inkább szó...) Ugyancsak Adorno: Spengler megérdemelt volna egy tisztességes, alapos kritikát, de azt sem kapta meg.

Megítélésünk szerint az utókor ciklikus történelem/kultúrkör elméletét valló filozófusok Spengler tételeit nem vonták kétségbe, hanem kiegészíteni akarták. Mindenekelőtt beépítették az elődkultúra/elődkultúrák fogalmát, ami minden kultúra esetén megfigyelhető (talán a sumér kivételével…?), másrészt kiemelték a végső fázisban az inváziót, ill. a külső proletariátust. Ja és a lényeg: az elit szerepe a kihívásokra adandó válaszok tekintetében…

Spenglert nem foglalkoztatta egy elkülöníthető elit/politikai osztály kérdése. Ő úgy látta, hogy egy civilizáció egyetlen "résztvevője" sem képes saját civilizációján „túllátni”, avagy saját árnyékán átlépni. Így társadalom-felfogása teljesen arisztokratikus, a világváros és a vidék ellentétéből áll.

  

Valamilyen, ma már talán nem megfejthető okból kifolyólag nem foglalkozott Odoaker és társai, a népvándorlás, a turáni népek Nyugatra gyakorolt hatásával sem. Feltehetően azt gondolta, hogy ezek a jelenségek az antik civilizáció „alkonya” voltak csupán. Szerintünk a félig letelepült-félnomád, nagyállat-tartó lovas nomád kultúrák az antik mellett a Nyugat másik nagy előd-kultúrája volt.


A ciklikus történelem-filozófia megjelenése a szellemtörténetben (mintha konvergens fejlődést mutatna) az egyes civilizációkban különböző időpontokban jelent meg, egyidejűség-relációba hozva azokat a spengleri panorámában. Ezek:

-(Az indiait rögtön ki is kell hagynunk, mivel ott nemcsak a filozófia, hanem a vallás és a világkép is ciklikus szemléletű, így nincs mit kiemelni, legfeljebb azt mondhatjuk: a  kezdetektől.)
-Podübiosz Kr. e. 200-tól
-Ming-kori neo-konfucionizmus, Csu Hszi, 1130-1200 
-Ibn Khaldum 1400 körül
-Montesquieu, Gombattisto Vico és társai 1700-as évek második negyedév

A filózófiák persze a civilizációk legeljén virágoznak a leggyörűbben, a nagy nyári összevirágzástól, (Hegel és Goethe egyaránt Napóleon kortársai voltak), de virágzásuk elér a télig. Az "életfiozófiák", ahová hivatalosan sorolják a ciklikus történelemfilozófiákat, kései virágok.

Pityirin Szorotkin, Arnold Toynbee. Samuel P Huntington, Caroll Qugley, Paul Kennedy, Szmodis Jenő, stb.

Jegyzetek:

1)

Newton a Jehovah Sanctus Unus álnevet használta okkult tanulmányai publikálásakor. Foglalkozott alkímiával és Biblia-értelmezéssel is. A szent könyvek eredeti kéziratait vetette össze a később kanonizált és elterjedt fordításokkal és komoly eltéréseket állapított meg. Így pl. a szentháromság tana hiányzott a legelső szövegekből és az sem volt található, hogy Jézus Isten fia. Ezek alapján trinitáriusnak, vagy eretneknek volt tekinthető az akkori viszonyok között és ez nem volt veszélytelen.


(Spengler egyébként Jézusról valami egészen mély bensőségesség hangján beszél, de kerüli Jézus isteni származására vonatkozó utalásokat.)


Sir Isaac Newton 1704-ban kelt levelében (ami pontosan száz évvel korábbi, mint a Nyugat "Tél" periódusának, avagy a hanyatlásnak a kezdete, Napóleon császárra koronázása) Krisztus visszatérésének és ezer éves királyságának kezdetére vonatkozó Biblia-alapú számításait közli. A számítások eredménye tulajdonképpen egy 2060-2374 közötti időintervallum, vagyis több alternatív eredményt közöl. Maga Newton emeli ki, hogy 2060 a lehetséges legkorábbi lehetséges időpont.

Spengler, aki hatalmas olvasottsággal rendelkezett, ismerhette Newton okkult tanulmányait, de a 2060-as dátumot tartalmazó kiadatlan magánlevelet minden valószínűség szerint nem. Az csak mostanában került nyilvánosságra Jeruzsálemben egy kiállításon.

In 1704, Isaac Newton Predicts the World Will End in 2060

http://www.openculture.com/2015/10/in-1704-isaac-newton-predicts-the-world-will-end-in-2060.html

2.)

A Massachussets Institute of Technologyban (MIT) Dennis Meadows által vezetett szerzőgárdája számítógépes adatfeldolgozással és prognosztizálással alakította ki a Római Klub fenntartható növekedéssel kapcsolatos első jelentésének (1972) szakmai hátterét a „system dynamics” nevű matematikai modell segítségével, amit korában Jay W. Forrester fejlesztett ki. Ez a modell követni tudta néhány változó kölcsönhatását az idő függvényében. A jelentés a Föld és az emberi világ kölcsönhatását vizsgálta, és nyolc paramétert fejtett ki: a világ népessége, születési és halálozási ráta, egy főre jutó szolgáltatás, egy főre jutó élelmiszerkészlet, egy főre jutó ipari termelés, nem megújuló energiaforrások, maradandó környezetszennyezés. A legtöbb faktorhoz exponenciális, vagyis gyorsuló növekedést társítottak, miközben a technológia, ami lehetővé tenné a nagyobb hozzáférést az erőforrásokhoz, csak lineárisan, vagyis egyenletes, adott ütemben fejlődik.

A globális katasztrófát így fogalmazza meg: “Ha a lakosság számának, az iparosítás, a környezetszennyezés, az élelmiszertermelés méreteinek, az erőforrások kimerítésének jelenlegi növekedési tendenciái változatlanok maradnak, akkor a növekedés határait bolygónkon már valamikor a következő száz év folyamán elérjük. Ennek legvalószínűbb következménye az lesz, hogy mind a népesség száma, mind az ipar kapacitása viszonylag hirtelen és irányíthatatlanul visszaesik.” 

A modell legfontosabb változóit ábrázoló görbék egyszerre (egy szűk idő-intervallumban) érik el az inflexiós pontjukat, ami 2030 körül fog bekövetkezni. 2008-ban Graham Turner felülvizsgálta a számításokat. Az újabb tényadatok majdnem teljesen illeszkedtek a prognózishoz, de az összeomlás inkább 2050 körül prognosztizálható.

A fenti következtetések a világmodell standard futtatásának kiértékeléséből eredtek, amelyek megmutatták, mi várható, ha a jelenlegi irányzatok változatlanok maradnak.

A jelentés sokk-hatással járt és kemény vitákat, ill. általánosnak mondható elutasítást eredményezett. Az emberiség a II. világháborút követő két évtizeden át tartó, töretlen gazdasági fejlődését élte meg még akkor. Széleskörű volt az optimizmus, a minden problémát megoldó technológia fejlődésében és a végtelen gazdasági növekedésben való hit. A fauszti ember vágyik a végtelen térre, és nem képes belátni, hogy a véges Földön nem lehetséges végtelen fejlődés, a világűr gyarmatosítása sem reális esély. A még megmaradt tradicionálisan gondolkodók, hívők, a konzervatívok, a "reakciósok" pedig elutasították a jelentésekből fakadó globális (ill. nagyvárosi) születésszám-csökkentést, a zérus növekedést és általában a globalizmushoz kapcsolódó veszélyes utópiákat. (Ne legyenek illúzióink, mindkét tábor ugyanannak a civilizációnak édes-hű gyermeke...)

Azóta persze a Föld „túl-használata”, a túlnépesedés, a környezetszennyezés, az élővilág pusztítása, az erőforrások kimerülése mellé a civilizáció előtt álló kihívások közé még szolidan felsorakozott a globális éghalat-változás is... 


László Ervin: Globális problémák – a Római Klub szemlélete és hatása c. írás alapján
https://kromek.wordpress.com/a-romai-klub-szemlelete-es-hatasa/

3.)

A német „das Gefühl” hét jelentése:

1.) érzés, 2.) érzelem, 3.) érzékelés, 4.) intuíció, 5.) megérzés, 6.) érzék, 7.) érzet.

A magyar érzés/érzet/érzület az intuíció jelentést nem tartalmazza (csak igekötővel: megérzés). Kérdés, hogy használta-e Spengler ilyen értelemben?

„Sohasem a forma eredeti jelentéséről van szó, hanem magáról a formáról, amelyben a szemlélő tevékeny érzékelése és megértése a saját teremtés lehetőségét fedezi fel.” – írja „A jelentések átvihetetlenek.” mondata előtt közvetlenül.

Máshol pedig: „Az összes egyház nyíltan és világosan ki is mondja, hogy nem az érzület, hanem a tudás vezet el a kegyelemhez; minden igazi művészlét a formák biztos tudásán alapul, amelyeket az egyének nem maguk találnak ki, hanem megtanulnak.”

Talán úgy fogalmazhatnánk: az érzület a forma bensőségességének megtanulása és megélése, vagy megélése és megtanulása, de nem intuíció.

4.)

Az iszlám világ Nyugattól történő lemaradása és nem modernizálható jellege Bernard Lewis: Az iszlám válsága c. 2003-ban megjelent könyvére épített gondolat. Lewis a modernitás kudarcáról beszélve a muszlim országok évszázadok alatt kialakult nyugat-ellenességének okait fejtegeti. A gyarmatosítás kizsákmányoló és megalázó hatása, a nyugattól átvett társadalomideológiák (nacionalizmus, kapitalizmus és szocializmus) csődje, a reformista és az iszlamista mozgalmak közötti feszültségek, illetve az iszlám országok átlagos gazdasági gyengesége és alacsony szellemi kultúrája a nyugattal összehasonlítva érthetővé teszi az iszlám világ frusztráltságát.

Germanusz Gyula (1884-1979) is hasonló értelemben ír az iszlám világról 1936-ban:

„a görög, keresztény, indiai tanok és szabad gondolatok hatása (…) tápot adott a középkori arab kultúra csodálatos teljesítményeinek. De a fejlődés nem törhette szét a keretet (…) az iszlám mint vallási alapon szervezkedett kultúra, megtorpant. Míg Európa felfedezte Amerikát, a reneszánsz megindította a humanizmust, és a technika megkönnyítette az emberiség testi életét, a muszlim Kelet vallási álmában szunnyadt. Ez az elmaradottság vetette azután alá az európai gyarmatosításnak. Csak a világháborúk borzalmai, amelyekben Európa maga szaggatta szét testét és elindította a régen szunnyadó szocializmus eszméjét diadalmas útjára, kezdte felébreszteni az álmos Keletet”

Amikor a Nyugatban először tudatosult az iszlám világ lemaradása, avagy a jövendőbeli Európa beteg embere: A Lepantó-i csatát 1571-ben vívta a győztes egyesült keresztény flotta az Oszmán Birodalom hajóhadával, 600 hajó és 140 ezer ember részvételével. A kézi erővel hajtott gályák utolsó nagy ütközete volt ez, a törökök, bár flottájukat újjáépítették, többé nem nyerték vissza tengeri erejüket. 15-20 ezer keresztény gályarab is felszabadult.

5.)

Az Actium-i tengeri csatát Octavianus vívta Marcus Antonius ellen (akit Kleopátra egyiptomi királynő is elkísért hajóival), Kr. e. 31.-ben. A csatát Octavianus nyerte, és ezzel megnyílt az út a principátus és a császárság felé. 

6.)

Niall Ferguson Civilizáció –A Nyugat és a többiek 2011-ben kiadott könyve szerint a civilizációkra nem a Gauss görbe a jellemző, hanem a véletlen (sicc!) meghatározta, tetszőleges szögű (sicc!) egyenes. Ő ezt a hatványszerű eloszlással azonosítja és ezzel magyarázza, hogy a hanyatlást és a pusztulást egy apró katasztrófa is előidézheti, ami előre nem prognosztizálható. (Példának „abszolúte jó érzékkel” a 2007-es gazdasági válságot hozza, ami (szerintünk) úgy kezdődött, hogy az USA az értéktelenné vált kötvény-portfólióját különböző pénzügyi trükkökkel áttolta Európába.)

Lám-lám, ha mégis bekövetkezik a katasztrófa, a világelit akkor sem lesz hibáztatható, hiszen egy apró, nem prognosztizálható esemény idézi elő ezeket a katasztrófákat. Mint pl. a ma is jelentős következményeket generáló „Arab Tavaszt” Tunéziában 2010-2011-ben. „A tüntetéseket az váltotta ki, hogy egy zöldségeket és gyümölcsöket áruló boltos öngyilkos lett. Nem volt meg a szükséges engedélye, emiatt a rendőrök lefoglalták az autóját.” – írja a wiki egy BBC hír alapján.

Ferguson könyve végén összefoglalja azt a „hat gyilkos alkalmazást”, ami lehetővé tette, hogy a Nyugat az összes többi civilizáció fölé emelkedjen. Meg fognak lepődni Hölgyeim és Uraim, csupa népnemesítő, jólétet teremtő alkalmazás: verseny, tudomány, demokrácia, orvostudomány, fogyasztás és munkaetika. A rövid összefoglalóban nem szerepel leírva a „kapitalizmus” kifejezés, sem pedig a „vitorlás hajó”, vagy a „puskapor”. Hoppá, ezt a legutolsót a kínaiak találták föl! Igaz, ők nem jöttek rá a hadászati jelentőségére…

Érdekes módon ami az összefoglalóban „Demokrácia” alcím alatt szerepel az a kifejtő részben „Tulajdon”, s a szerző azt sugallja, hogy a tulajdonhoz fűződő jog biztosítása a Nyugat valamiféle „versenyelőnye” a többi civilizációval szemben. 

Akkor most már idézzük az összefoglaló teljes 3. alkalmazását a „Demokráciát”:

„A törvény hatalma és a népképviseleti kormányzás, abban az értelemben, hogy az angolul beszélő országokban a magántulajdon sérthetetlenségén és a választott jogalkotói testületekben a tulajdonnal rendelkezők képviseletén alapuló társadalmi és gazdasági rend optimális rendszere alakult ki.”

A törvény hatalma nemcsak demokratikus atribuutum. Miért van kiemelve a tulajdonnal rendelkezők képviselete? A tulajdonnal rendelkezők külön képviselete a jogalkotásban egyáltalán nem demokratikus elv. Egyáltalán mit ért „tulajdonnal rendelkezőkön”? A valóságban a tulajdonnal rendelkezők jogérvényesítési lehetősége tényleg nagyobb, mint a tulajdonnal nem rendelkezőké, de ez nem válik a demokrácia nagyobb dicsőségére.

Ferguson zárszóként egyetértőleg idézi W. Churchillt:

„Miért ne kapcsolódhatnának a nemzetek egy nagyobb rendszerré, és alakíthatnák ki a törvény uralmát mindenki javára? Mindenképpen ez a legfőbb remény, amelynek mindannyiunkat lelkesíteni kellene…A civilizáció nem fog fenmaradni,…ha az emberiség igen nagy többsége nem egyesül…és nem mutatja meg, hogy rendelkezik egy olyan, a rend védelmét szolgáló hatalommal, amely előtt a barbár és atavisztikus erők bámulattal megtorpannak.”

Azt hiszem ez világos beszéd. Ha nem akarod a civilizációd végét kispajtás, akkor igenelned kell a világállamot, a világkormányt, és az új világrendet.

Fukuyama, ill. a haladó politikai filozófia „utolsó embere” most már nemes célokért tevékenykedve jólétben és boldogságban töltheti napjait.

7.)

Francis Fukuyama1989-ben publikálta A történelem vége című esszéjét, ill. könyv alakban: A történelem vége és az utolsó ember. Könyvének érvelése úgy hangzott, hogy a Szovjetunió felbomlásával, a szocialista tervgazdaság nyilvánvaló csődjével a társadalmi berendezkedések evolúciója a végpontjára ért, mindörökre túlnyerte magát a szabadpiacra épülő kapitalizmus és vele összefonódva a liberális parlamenti demokrácia. A történelem véget ért abban az értelemben, hogy a gazdasági és politikai liberalizmus felel meg leginkább az ember természetének, és minden vele szembeni kihívás tartósan kudarcra van ítélve.

Azért csak szép dolgok ezek az utópiák.

Azóta Fukuyama szinte minden volt már, ami a mai politikai filozófiában „trendi”: a tanszhumanizmustól, a populizmustól rettegő, az identitáspolitika, az „új törzsi gondolkodás” (?) ellen harcosan fellépő gondolkodó, aki még a kicsi Magyarországtól is képes félni, hogy az veszélyezteti a liberális demokráciát. („Az a nyomasztó gondolatom támadt, hogy a történelem vége nem Dánia, hanem valami olyasmi, mint Magyarország.” – jelentette ki határozottan egy bécsi előadásán. https://444.hu/2019/03/07/fukuyama-az-a-nyomaszto-gondolatom-tamadt-hogy-a-tortenelem-vege-nem-dania-hanem-olyasmi-mint-magyarorszag )

Samuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvével reagált Fukuyamára.

Fukuyama számára persze a „régi vágású bátorság, képzelet és idealizmus” nosztalgia, megvetendő hamis tudat csak, ezt azért nem nehéz sejteni. Az, hogy hozzá hasonló valóságtévesztő nihilisták, szélsőséges vulgár-materialisták, stb. nemcsak, hogy vannak, de egyre többen lesznek befolyásos egyetemi állásokban és think-tankokban egymagában bizonyítja, hogy sok mindent jól látott Spengler.

 Ahogy Adorno annakidején szellemesen megjósolta: elfelejtéséért az lesz Spengler bosszúja, hogy igaza lesz…(Igazság szerint ez nem Spengler bosszúja lesz, hanem a pszeudomorfózisba kényszerített mágikus kultúráé, avagy – ahogy Hamvas Béla látta – a kidobott gnózisé.)

8.)

Spengler és Thomas Mann – a két grandiózus hanyatlás-alteregó: a hanyatlás-filozófus, és a hanyatlás-költő – soha nem találkozott egymással. Spengler soha nem nyilatkozott nyilvánosan a költőről, akit epigonistának, manieristának, megkésett romantikusnak tartott. A halál és az elmúlás azonban mindkettőjüket bűvös és igézetes hatalmába kerítette („szimpátia a halállal”- szól Th. Mann).

„az angol-amerikai civilizáció, a racionalizálás, nyugati világ haszonelvűsége – és ez minden öregedő kultúra sorsa – megpecséltetett és bevégeztetett. Ami most jön, az az angolszász világuralom, vagyis a kiteljesedett civilizáció… S miért ne? Hisz egész kényelmes lesz ebben az "életet megélni".” (Th. Mann 1919) Thomas Mannra egészen nagy hatással volt A nyugat alkonya.

1922-tól azonban megfordult a költő Spenglerrel kapcsolatos értékítélete: "Lenne olyan cinikus, mint az ördög! De ő csak - fatalista. S nem tesz jót az, hogy Goethét, Schopenhauert, Nietzschét e hiénaszerű prófécia előfutárai közé sorolta. Õk emberek voltak. Õ viszont [Spengler] csak a humanizmus defetistája." Ettől kezdve engesztelhetetlen kritikusa lett Spenglernek, noha a spengleri motívumok még újra és újra felbukkannak későbbi műveiben (különösen – minő véletlen –a Doktor Faustusban).


Thomas Mann a Kelet ébredése mellett foglalt állást Spenglerrel polemizálva (József és testvérei). Thomas Mann Spenglert sznobnak és anti-humánusnak tartotta.
Mann szerint Spengler hanyatlástana elfogadta a hanyatlást. Mintegy magáévá tette ezt. Állást foglalt mellette. Õ kiállt amellett - amit csak diagnosztizált - a civilizáció és a hanyatlás mellett. Thomas Mann számára ez árulást jelentett, Spengler árulását.


Az, hogy Spengler „fatalisztikus dühvel” építené be akaratába a civilizációt – T. M. szerint – nyilván a Kübler-Ross skála 2. fokozata (a Düh)..

(Henning Ottmann: Oswald Spengler és Thomas Mann c. írása alapján)

http://www.c3.hu/~prophil/profi001/OTTMAN6.html

9.)

Iványi Márton: Orientalizmus vagy mágikus kultúra? – A másítás narratív mintázatai Szerb Antal műveiben.

http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/24075/1/tiszataj_2017_004.pdf

Képek jegyzéke:

1.)
Joseph-Noël Sylvestre (1847–1926): A barbárok elfoglalják Rómát.

Róma bukása 410. augusztus 24-én történt. A várost Alaric vizigót király és  Athaulf nyugati gót király vezette csapatok foglalták el. Abban az időben Róma már nem volt a Nyugat-Római Birodalom fővárosa, és ebben először Mediolanum váltotta fel 286-ban, majd Ravenna 402-ben. Ennek ellenére Róma városa megőrizte a legfontosabb helyet, mint „örök város” és a Birodalom szellemi központja.


Róma 800 év során először és utoljára jutott a barbárok kezére. Az akkoriban Betlehemben élő Szent Jeromos írta; "a várost, amely elfoglalta az egész világot, magát is elfoglalták."


2.-3.)

A Római Klub első jelentése a fenntartható növekedés határáráról. A 3. képen az első jelentés felülvizsgálata, a közben eltelt 30 év tényadataival történt kiegészítés látható. Figyeljük meg a 2. képen a halálozás görbe exponenciális meredekségét. (Ezt megpillantva sok kaviáros szendvics eshetett ki sokak kezéből: "iiigen, ezt akarjuk...,de hogy mindenki csak úgy...akár az utcáról... ezt tudja előre??!...hát")

4.)

Saint Louis-i katedrális, a nyugati félteke legnagyobb mozaikjából: Mózes.

Megfigyelhető, hogy Mózes szemével egyvonalban a háttérben is van egy nem emberi szempár. Ezt a képet aztán fel is használták "Az Isten emberarca" c. vallásos könyv illusztrációjaként.

5.)

Az apokalipszis négy lovasa Viktor Vasnetsov 1887-es festménye.
A festmény az Apokalipszis négy lovát ábrázolja, amelyet a Jelenések könyve ír le. Az Isten Báránya a kép felső részén látható.

Ajánlott források:


Csejtei Dezső: A nyugat alkonyának centeráriumára
Vigilia 2018/9


https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/116165/Novak_Zoltan_ertekezes-t.pdf?sequence=6


https://reflektor.blog.hu/2017/03/21/4_nyugtalanito_fordulat_amit_szaz_evvel_ezelott_helyesen_josolt_meg_a_nyugat_alkonya