A tulajdonságok nélküli ember – és a Musil-i esszé

Törless? Achilles? Ulrich?

"Nem gondolkodni kell. - Látni. A dolgok maguktól értelmeződnek"

(Hamvas Béla)

Az esszé műfaját nem ismerték az antikvitásban, így egy modern-újkori képződményről beszélhetünk Montaigne (1580) óta. Az értekező próza volt az előzménye, ma is közeli rokona, de az még közelebb állt/áll a (tudományos-vallásos) egy-igazság világképhez.

Tovább “A tulajdonságok nélküli ember – és a Musil-i esszé”

Pszeudomorfózis előtt? – a fausti embertől a wishfull thinkingig (2/2)

A próféta

Ha létezik megosztó filozófus karakter, akkor Spengler ízig-vérig az volt. Valamennyien élni akarunk, ez a magasrendű létezésnek is elsőszámú parancsa, a faj fenntartása mellett. Spengler tételei tulajdonképpen „csak” a komfort-zónánkba zavartak bele („úgy nem fogsz tudni élni már, ahogy eddig éltél”), de ez is elég volt, hogy a nevezetes Kübler-Ross skála szerinti elhatárolódás beinduljon.

Tovább “Pszeudomorfózis előtt? – a fausti embertől a wishfull thinkingig (2/2)”

Pszeudomorfózis előtt? – a fausti embertől a wishfull thinkingig (1/2)

Joseph-Noël Sylvestre: A barbárok elfoglalják Rómát.

„A jövendő eseményei előre vetítik árnyukat”

Goethe

Néha az ember újraolvas könyveket,általában azért, mert a befogadói élmény valahogy lezáratlan maradt, a szöveg örökül hagyott valami kínzó nyugtalanságot, eldöntetlen kételyt, ami nem hagy nyugodni. Így jártam én is Oswald Spengler száz éves könyvével, „A Nyugat alkonyá”-val.

Tovább “Pszeudomorfózis előtt? – a fausti embertől a wishfull thinkingig (1/2)”