Onogoriától Kummagyariáig 2) Kaukázusi Magyarország

Kaukázusi Magyarország

Ó-Bolgária, 600-ban

"Olvassuk, hogy két magyar királyság van: egy régi. Meótisz mocsarainak vidékén. Ázsia és Európa határán és egy másik, majdnem új, uralma kezdetén, Pannóniában terül el, ezt a Pannóniát némelyek Új- Magyarországnak nevezik. A magyarokat hunoknak is nevezik. Ezek uralma idején Atilla, egykori fejedelmeik, sok királyságot dúltak fel Itáliában és Galliában." – ezt írja Gottfriedus Viterbiensis 1185-ben. 




 
Alább találjuk a következőket: "Ugyanis abban az időben, amikor Aeneas - Trója lerombolása után - Itáliába érkezett, két másik trójai fejedelem, az ifjabb Priamus, a nagy Priamusnak Antenor nővérétől való unokája, ugyanannak atyai ágról való rokona, 13.000 emberrel a Mare Illiricumon át a Régi Magyarországba érkezett. Ez Ázsia és Európa határának környékén, a meótiszi mocsarak közelében terül el; itt pedig nagy várost építettek, Sicambriát. Ugyanőket erről a helyről sicambriusoknak is nevezik.”

Sicambria/Madzsar/Szventa-Kreszta egykori pompájának maradékát őrizve pusztuló romjai nemcsak az újkor romantikus lelkű magyarjainak és az archelogia iránt érdeklődőinek lelkesedését élesztették, hanem – ma úgy mondanánk – az akkori ezoterikusokénak is.  Hiszen gondoljunk bele, óriási méretű földalatti sírkamrákat is találtak itt, és azokban 5 sing hosszú és 2 sing széles (3x1,2 m) kőkoporsókat. Talán nemcsak Attila nagykirály téli szállása lehetett itt, hanem ős-ős-ősének Nemrúdnak, vagy az Ősapa– még viszonylag óriás-növésű - utódaiának az örök földi pihenője? (Ez is egy olyan rejtély, amiről soha nem fogunk bizonyosságot szerezni….(?)

Balkárok

Bendefy kutatásai szerint a kaukázusi magyarságról először IV. Ince pápa emlékezik meg egy 1253-as bullájában. A továbbiakban IV. Sándor és IV. Miklós bulláiban is találkozunk velük (1258, 1288, 1291).

„Beszámoltak(ti. a pápának) az ázsiai magyarok, a malkaiták,és az alánok  szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről. Ezek – bár istentelen, babonás tévelygések hálójába kerített népek veszik körül őket, – mégis megőrizték hitük szeplőtelen tisztaságát. Tekintély dolgában kitűnik közöttük Jeretány, a magyar királyi vér ivadéka. Minthogy ő kitartóan katolikus előljárót kért az Apostoli Széktől, a pápa elküldötte a semiscanti püspököt hozzájuk, hogy erősítse bennük a hitet, mellékelt levélben pedig a vallásos férfiakat kegyes figyelmeztetésének megfogadására intette.”

A 8. század közepén a krími gót főváros, Dorosz fennhatósága alá tartozó püspökségek között szerepel az onogur püspökség is, tehát a bizánci keresztény térítés jóval előbb, már a 7. században elkezdődhetett közöttük.

Karacsáj-cserkesz

Bendefy szerint a besenyő támadás okozta szétszakadáskor a levediai magyarság közel egyenlő számú két részre szakadt. Más szóval a mi honfoglalóink nagyjában ugyanannyian voltak, mint a Kaukázus alján visszamaradt kumai magyarok. A kumaiak Szubutáj hadjáratáig  nyugalmasabb évszázadokat éltek meg, mint mi, tehát a XIV. század végén legalább olyan lélekszámú nép lehettek, mint ugyanakkor a pannóniai magyarság volt.

Az onogurok

Sevullai Szent Izidor(560–636) ókeresztény író Etymologiarium c. művének fennmaradt másolataiban az onogurok ugn, ung, ugri illetve ungri néven szerepelnek, a másoló olvasatától függően. Szerinte korábban hunoknak hívták, míg királyukról avaroknak, abaroknak el nem nevezték őket (ők lennének talán a pszeudo-avarok). Lakhelyük a Meotisz, azaz az Azovi-tenger északi része, "a Jeges Tanaisz, meg a Masszagéták kegyetlen népei közt" van.

Krími tatár

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy az „onogurok/ogurok” kifejezés általában a magyar etnikumra is vonatkozik.  Az onogurok alkotják majd a „fekete magyarokat”.  Egyrészt a magyar népet alkotó egyik fő elem, másrészt a magyarokat a külső szemlélő (külföld) annyira ogurnak látta, hogy így nevezte meg ezt a népet (h-ongri, stb). Ez nem jelenti azt, hogy ne élt volna a „szavárd”/”szabir” népelnevezés, de megítélésünk szerint a szabir/szavárd elnevezés inkább korábbi, az ogur inkább későbbi – már amennyiben a gyakorlati népnév használatról van szó.

Kr. u.. 650

Az ogurok, bolgárok ezekben az évszázadokban (a hunok utáni és a mongolok előtti kb. nyolc  évszázadban) szinte mindenütt megjelentek és szerepeltek (az Altáj –vidéktől Bajorországig), mégis, valahogy kevésbé fűződik hozzájuk tartós uralom, hosszú ideig fennálló stabil állam. (Itt, a Meotisz-Kaukázus vidékén is csak kb. fél évszázad onogur-bolgár szupremáciáról beszélhetünk, amit megelőzött és követett a szabir-fölény a térségben (annak ellenére, - vagy esetleg pont azért, - hogy/mivel a szabirok még ekkor-is nőelvű kultúrát képviseltek – (nem feledve Prokopius szavait sem, aki szerint a szabirok főfoglalkozása a háború, hadi kultúrájuk fejlett, kiválóan értenek hadi gépek készítéséhez) -, míg az onogur-bolgárok patriarchálisat. (Talán az se véletlen, hogy a mai Bulgária alapítói kétszáz év alatt a lágy karaktert képviselő szláv hatásra teljesen szlávvá változtak.)

Ogur

Ha hinni lehet a régi térképeknek (és miért ne lehetne hinni nekik) – jóllehet a térségben több helyen éltek hunok, onogurok, bolgárok – létezett Onogoria is pontosan a Kubán folyó vidéken (az Azovi tengertól keletre). Theophanesz bizánci történetíró is megerősíti ezt. Onogoria a Meótisz tavánál helyezkedik el – írja Ravennai Anonymus is.

 A Kubán folyóhoz egészen közel erednek a Malka és a Terek folyók, amelyek már Kuma-Magyaria határfolyóit képezték (?). Másrészt a 635-ig fennálló Kubán-vidéki Onogoria Khaganátus területe részben a mintegy száz év múlva létrejövő Dentu-Magyaria területével esik egybe. A blog szerzője természetesen nem tudja, hogy annak idején a Meotisz-i mocsarak mettől meddig terjedtek, de azért árulkodó jel, hogy az akkor és ott élő onogurok halászatukról és prémkereskedelmükről váltak híressé.

Balkárok

Az onogurok és a szabir magyarok tehát nagyon is ismerhették egymást közelről már a dinasztikus házasság és a vérszerződés előtt jóval. Másrészt ez azt is jelenthette, hogy az onogoriai onogurok szabir hatás alá kellett, hogy kerüljenek, és ez vonatkozhatott Kuma-Magyaria lakóira is. Annak ellenére, hogy a történészek általában úgy vélik, hogy a Kaukázuson innen került szabirok  fokozatosan eltörökösödtek.

Ogur

Az arab utazók részletesen leírják Madzsart és Kuma-Magyariát. Ezekben a leírásokban találhatók közvetett utalások arra, hogy a szabirok dominánsak lehettek a közelben élő onogurokkal szemben:  Tanúja voltam ebben az országban olyan figyelemreméltó dolognak, azaz jelenségnek, amelyet az asszonyok élveznek a türköknél; őket csakugyan egy ranggal magasabbra tartják, mint a férfiakat. . Az asszonyt gyakran férje kíséri, akit - ha bárki látná is - szolgái egyikének tartaná. (Ibn Batuta) A nők magas csúcsos süveget is viseltek.

Ennek ellenére a magyarok elitje, a „hódító osztály” mégis inkább türk (ezt mutatják a sírleletek is)  jellegűnek tűnhetett az egykorú arab-perzsa írók számára.  „A meotisz-vidéki magyarság, mint vállalkozó szellemű, sátoros pásztor- nép, nemcsak a kalandozó; harácsoló kiruccanásokat kereste, hanem az északi prémvidékeken, valamint az odavezető útvonalon telephelyeket létesített. Ezeket csapatokkal rakta meg, vezetőket helyezett élükre, stb., azaz ezek a területek a meótiszvidéki magyarság kolóniái, gyarmatai voltak.” (Bendefy László)

Ogur

A bolgárok, avagy ogurok, ez a különleges török csoport, mely önmagát a kipcsakoktól, oguzoktól, ujguroktól eltérően tulajdonképpen soha nem illette a török névvel (egyszerűen eredettani rendszerezésük alapján tartoznak közéjük), évezredekkel korábban vált el a törökség többi részétől. Nyelvük erős különbözősége is e korai elválás jegyeit mutatja. A kutatók egy része (pl. Szádeczky Lajos, Obrusánszky Borbála, stb.) egyenesen azt állítja, hogy az ogurok tkp. hunok, legalábbis még a hunokkal együtt érkeztek a Kaukázusba és a keleti források nem írnak a 460-as években népvándorlásról. (A ogur bevándorlás elmélet egyetlen forrásra épül: Priscos rétoréra. Tényleg gyanús a rétor szövege az óceáni köddel és griffmadarakkal, szerinte: 463 táján barbár követek jelentek meg Konstantinápolyban, a szaragur, urog (ogur) és onogur nép képviselői. E követek mesélték el, hogy a szavirok támadása elől menekültek el hazájukból, a szavirokat pedig az avarok kényszerítették továbbvonulásra. Az avarokat az Óceánból felszálló ködök és a griffmadarak nagy száma késztette erre…)

A Kaukázus északi előterében 463 óta éltek különféle ogur-bolgár törzsek, majd az 500-as évektől kezdve a szavirok költöztek ide. A 600-as évek elején a Kubán vidéki ogur-bolgárok önállósodtak, de az önálló Bulgáriának Kovrat kagán halála után (642) hamarosan vége szakadt. A kazárok azok, akik a 650-es években itt hatalomra jutottak, s a bolgár törzsek egy részét szétvándorlásra késztették. 

A források legtöbbet az onogurokkal foglalkoznak, mint a legnagyobb és legjelentősebb ogur néppel. Mint fentebb jeleztük régi térképekre hivatkozva, fő szállásterületük a Don alsó folyása és a Kubán folyó között lehetett. Megemlékeznek a források arról, hogy az onogurok halászattal és prémkereskedéssel is foglalkoznak, s városaik is vannak. A 8. század közepén a krími gót főváros, Dorosz fennhatósága alá tartozó püspökségek között szerepel az onogur püspökség is, tehát a bizánci keresztény térítés már a 7. században elkezdődhetett közöttük.

Dagesztáni avar

A kazárok központi területe Derbent városától északra, a Káspi-tó északnyugati partvidékén húzódott. Egyes források szerint a kazárok ott éltek, ahol a berszilek. A berszilek pedig egy ogur-bolgár törzs volt. Vannak források, akik szerint ez a terület (Kaszpi északnyugati partja+Derbent) korábban a magyarok szállásterülete volt, őket váltották a kazárok. 

Az albániai nomád betörés vezetői a szavirok voltak, hiszen ez idő tájt az avarok, majd türkök megjelenéséig a szavirok voltak a legerősebb hatalom az Észak-Kaukázusban. A kazárok és más ogur-bolgár törzsek csak mint a szavirok szövetségesei vehettek részt a betörésekben. 

A 650-es években tehát, a kubáni bolgárok fél évszázados uralmának intermezzója után a kazárok kerültek hatalomra az észak-kaukázusi térségben. Soknemzetiségű birodalmukban különböző ogur-bolgár törzseket, a szavirokat és az iráni alánokat fogták össze.

Dagesztáni avarok

Összefoglalva fenti néhány vázlatos tényismertetést, az onogurok képezték a magyar genezisben a jellegzetes török elemet. Inkább megszerzők, semmint megtartók, jó harcosok és cselvetők, szabadságszeretők, de olykor az összefogásra képtelenek, jó szervezők, dominanciára törekvők, esetleg időnként nem elég állhatatosak, stb.

A csuvast ma körülbelül 1,8 milliónyian beszélik az Oroszországhoz tartozó Csuvasiában és Tatárisztánban, a Volgai Bolgárország mai maradványai. Ez a törökség többségétől eltérően ortodox keresztény vallású kis nép (rajtuk kívül még a gagauzok keresztények) a hajdan igen népes bolgár-török nyelvű törzsek egyik túlélője.

Csecsen-ingusok

Hasonlóképpen ősi nép-maradvány a Kaukázus eldugott völgyeiben élő balkároké (balkár=bolgár). A 85 ezer lelket számláló népecskéről azt tartják, hogy ők a keveredés nélkül fennmaradt ogur-maradványok. Ma a Kabardin-Balkár Köztársaságban, karacsáj-balkár nyelven beszélve élnek, túlélve Sztálin deportálásait. (A krími tatárok is bolgár-török túlélő nép, de népüket kevertnek tartják.)

Julianus pápai kém volt?

Lakik

A felvetés nem a saját szerzőségünké és a kérdést eldönteni sem tudjuk. Tény viszont, hogy J. 1235-ban határozottan a kaukázusi magyarok felkutatására indult (Ottó barát információi alapján) és 6 hónapot az alánok földjén töltött el, a Terek folyó mentén. De ha nem találta a magyarokat, mivel töltötte ott ezt az időt?

J. a kumai magyarok és a tatárok az-időbeni viszonyára is tesz utalásokat: " Tőle (t. i. Szártágtól) az atyjához (t. i. Batuhoz) vezető úton azonban nagy volt a félelmünk. Ugyanis az oroszok, a magyarok és az alánok az ő szolgáik, s ezek (t. i. az említettek) igen nagy tömegben vannak ott közöttük; húszan, harmincan társulnak egyszerre és úgy vágtatnak éjnek idején tegezzel s íjjal felfegyverzetten és akivel csak találkoznak éjszaka, megölik. Nappal elrejtőznek és ha lovaikat a végkimerülésig hajszolták, éj idején megközelítik a legelőkön a méneseket és elcserélik a lovakat, sőt egyet-kettőt magukkal is vezetnek, hogy megegyék, ha szükséget szenvednének. Ilyen találkozástól tehát nagyon félt a mi vezetőnk...  Elérkeztünk tehát az Etiliához, (ehhez) az igen nagy folyóhoz."

Lakik

Rubruk szerint a szerencsétlen elnyomottak nappal ki sem mertek mozdulni házukból s éjjel húszan, harmincan egy csapatba verődve, lóhalálában nyargalva közlekedtek egymással. Halál fia volt, aki ilyenkor találkozott velük.

A magyari püspökséget szinte észrevétlenül, zökkenő nélkül sikerült a Kaukázus bérceibe átmenteni, Ugyanilyen lassú elszivárgási folyamat lehetett a kumai magyarságnak a hegyekbe húzódása is. Oda kellett menekülniük, a természetes bástyára, fel a havasi legelőkre, mert más mentség nem kínálkozhatott számukra. Nem menekülhettek az orosz puszták felé, mert akkor a kipcsaki hordák állták volna útjukat, sem Perzsiába, mert már Sirvánban, vagy Daghesztánban Timur karjaiba jutottak volna. Az egyetlen hely, ahol megmaradásukat remélhették, az Elbrusz környéke, a Kuma, Kubán, Malka és Terek forrásvidéke volt.

Etnikai-nyelvi csoportok a Kaukázusban

Ismét eljutottunk volna az örök magyar sorshoz?  J. barát  utazásakor még friss „élmény” volt a mongol megszállás, a Kaukázus-vidéki „tatárjárás”, de az egész térség betagozódott már az Arany Horda világába, nem kevesen áttértek muszlim vallásra, mecsetek épültek. Ép ez, a betagozódás lett később Madzsar elpusztításának, ha nem is az oka, hanem kiváltója.  De addig még másfél évszázad van hátra, ennyi ideje maradt ennek a nem talált, elfeledett népnek, hogy éljen, míg majd a nagy Timur Lenk kígyóknak, farkasoknak és keselyüknek veti őket oda…