Utazások a múlt mélyébe - 2) Turánok

Magyar (némi pontid beütéssel)

Turanid

A turanid embertípus a mai napig a magyarok legjellemzőbb alkotóeleme, ellentétben a környező népekkel (osztrákok, szlovákok, románok, délszlávok), ahol egyáltalán nem, vagy csak jóval kisebb arányban fordul elő.

 
Turán a sztyeppei nomád népek által lakott övezetet jelentette – geográfiailag Eurázsia középső részét. Újabb tudományos eredmények alapján, valójában részben letelepült, nagyállattartó, nomadizáló életmódról lehet beszélni - amely életmód több variációt is tartalmazott (lásd, pld. még a közeli múltból is ismerős téli szállás – nyári szállás típusú életformákat). Bármennyire is voltak megerősített városaik, fejlett iparuk és kereskedelmük az eurázsiai nomádoknak, mégis, mások voltak, mint a régóta letelepült európai népek. Ez a különbség persze élet és halál kérdése lehetett a letelepedett népek számára

Turán (az örmények nélkül)

De miben voltak mások – túl az életmódon - a turániak, mint a letelepült közösségek ? Erre vonatkozóan érdekes fejtegetést adott közzé Rudolf Steiner a híres okkultista egy 1910-ben tartott előadásában.


Szerinte a boldog aranykort (ő az Atlantisz fogalmat használja) követő spirituális alászállás a túlélő népességben háromféle reakciót váltott ki. Az indiai népek látszatvilágnak minősítették az új rideg fizikai környezetet és teljes energiájukkal a szellemi visszatérésre koncentráltak.

Az ó-perzsa (árja) népek fölismerték, hogy nem lehetséges csak a szellemi visszatérés, ha a fizikai környezetet nem alakítják át. Végül Északon, Szibériába belenyúlóan Turánban élt az a néptömeg, „amelyben nagymértékben megvolt az asztrális látás öröksége, és a szellemi világgal való kapcsolata miatt a külső kultúra megalapítására sem kedve, sem érzéke nem volt”.

Ez a nép, mondja R. S, „a szellemi lényekkel úgyszólván tegező viszonyban állott”. „ Itt olyan emberek éltek, akik a régi látnokságot még nagymértékben megőrizték, s akiknél bizonyos vonatkozásban a régi szellemi észlelés és az érzékleti szemlélet, az új értelmi gondolkodás lehetősége egyensúlyt tartott. Ezeknél a népeknél a látnoki képesség a nép legszélesebb rétegeiben el volt terjedve.”

Itt most R. S. a turánokról tett pozitívabb kijelentési vannak idézve. Egyébként az ó-perzsa (árja) népekhez viszonyítva a turánokról összességében rossz véleménnyel volt, ami illeszkedett a régi Európa sztyeppei nomádoktól való fóbiájába. Száz év elteltével az a megállapítás tehető, hogy bármennyire is magasra értékelték az egykori auktorok, tradícionisták az ó-perzsa (árja) szellemet, a világ mai fokozódó létromlása és elsötétülése – mégsem a turániak, hanem az ő kultúrájuk virágzása idején kezdődött, mégha ezt nem is akarták (kizárt, hogy ezt akarhatták volna).

Turánok (Taskent)

Az ősturániak Irántól fokozatosan távolodva idővel különböző szinteken, tehát adott esetben nem kizárólag fizikai, hanem lelki és/vagy szellemi értelemben folyamatosan keveredtek a titanizálódásra hajlamos türkökkel és más, részben tellurikus ural-altáji népekkel (Baranyi Tibor Imre). 

    

A turániak lelkialkata (mint írtuk a mai antropológia egyáltalán nem társít lelki jellemzőket az embertípusokhoz, ellentétben a régiekkel: most tehát a múlt elemzéseiben tallózunk Doros Gábor írásai alapján):

A turániak a sztyeppei övezet termékei, büszke, öntudatos emberek. Versenyző szellem, vetélkedő hajlam jellemzi őket, azonban ennek a mozgatója inkább a személyes hiúság és becsvágy, semmint a haszonelv. Jellemzi őket a családi élet tisztasága, a nő tisztelete, a puritán életfelfogás. Az eleve elrendelés gondolatának ázsiai eredetű öröksége a turáni magyarokban jól megfér a kálvinizmussal. A turániak szívélyes, együttérző, vendégszerető emberek, érzelem- és erkölcsviláguk egyszerű, majdnem szemérmes, de az élet külső csillogását, a pompát kedvelik (keleti módra).   

                                                                                                                          

Szellemileg leleményes, invenciózus embertípus. Nagy formaérzék jellemzi, és turániak a magyar költészet legsajátosabb lírikusai is (Balassi, Bessenyei, Csokonai, Ady.) Fejlett jogérzékű, kitűnő előadó és szónok, ugyanakkor bölcselkedő hajlamú, szemlélődő típus. Innen ered hibája is, hogy aktivitása nem folytatólagos, hajlamos szalmaláng természetre, néha tespedésre is. Mindenképpen következetes életszemlélet jellemzi, konok, sőt néha csökönyös. Hajlik az individualizmusra, a mást akarásra, ami a nemzeti széthúzást alapozza meg. Bizalma szép szóval megnyerhető. Rendkívül lobbanékony vérmérsékletű, de nem szereti a változatosságot.

Turán fogalmát Bakay Kornél így írja körül: „A mi álláspontunk szerint a szkíta-szakák nem iráni nyelvű nép volt s rokonai a hunoknak, a heftalitáknak, az avaroknak és a törököknek is. Szkíta-szaka eredetűek a párthúsok és kusánok. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk a Turáni alföld, a mai Kazksztán, Üzbégisztán, Turkmenisztán, tehát a Kászpi-tótól észak-keletre, keletre eső Kazah-hátság, amelyet észak felől a szibériai folyók vízvidéke határol, keleten a Ten-sán és az iráni medence peremhegysége közötti terület beható vizsgálatát.”

Bár a mai tudomány a turanid típust leginkább az andronovói és a mongolid típusok valamiféle ötvözetének tartja, meg kell említeni, hogy déli irányban is vannak kapcsolódási pontok: India irányában. Egyes indiai és angol történészek munkáira támaszkodva Zajti Ferenc állítja, hogy a közkeletű nézettel ellentétben Észak-India lakosságának többségét nem az árják, hanem a hun-szkíta eredetű népesség, illetve ezeknek az árjákkal keveredett leszármazottai – köztük például a mai Gujaratot és Rajasthant, tehát Északnyugat-Indiát lakó gurdzsárok és rádzsputok -- alkotják, s ezek ilyen módon rokonságban állnának a magyarok hun-szkíta őseivel.

A Védák uttara- azaz északi-kurukként írnak a hunokról. A Védák szerint a hunok kezdetben a Taklamakan sivatag észak-nyugati határán éltek, ezt a részt hívják a Védák Uttarakurunak. A Manu Szamhita, a Védák híres törvénykönyve írja, hogy a hunok — a kámbódzsa, török és egyéb törzsek mellett — a védikus civilizáció szerves részét képezték, ám később India észak-nyugati határaira távoztak. (Vagyis a hunok a történelem előtti korokban India uralkodó rétegét képezhették.) Majd csak jóval később, a Krisztus utáni 455-ben vonultak vissza délre, s (újra) megalapították indiai birodalmukat, amely egészen 542-ig, Mihirkula, India Attilájának haláláig virágzott. Ezek után az heptaliták fokozatosan beleolvadtak a kései óind társadalomba.

Turanid -andronovói

Turanid, Irán

Turanid -ujgur

Turanid - alföldi

Turáno-alpinid

Turanid - krími tatárok